Sakura
A szememmel a táncoló Inot és Hinatát figyeltem, akik innen nézve nagyon jól szórakoztak. Bár érthető is, hiszen vagy három-négy pohár viszkit biztos lehúztak már. Még ha nem is mutatják, totál részegek, főleg Hinata, aki normál esetben egy csöndes, visszahúzódó lány, most meg úgy viselkedik, mint Ino általában. Hogy a pia mi mindent kihoz az emberekből…
- Fura, hogy itt talállak – szólalt meg a hátam mögül egy mélyen búgó hang. Beleborzongtam.
- Nem az én ötletem volt – nyögtem alig halhatóan, de még így sem mertem megfordulni.
- Azt vettem észre. Valahogy a barátnőid sokkal jobban szórakoznak.
- Én teljesen elvagyok magammal és a pohárkámmal – vettem egy mély levegőt, majd meglengettem az említett tárgyat az arca előtt, mire halovány mosoly húzódott végig az arcán.
„Mit ne mondjak, aranyos és kifejezetten szexi most a tanár úr.” – futott végig az agyamon. Egy kicsit el is pirultam a gondolattól.
- És mit iszol? – kíváncsiskodott továbbra is.
- Narancsot – mondtam semleges hangon – nem szeretem az alkoholt.
- Nem sok veled egykorú lánytól hallottam még ilyet – nevette el magát, mire megint csak fülig vörösödtem.
- Sosem voltam olyan, mint a többi lány. Mindig is különböztem tőlük. – a hangom a végére teljesen elhalkult.
- Nem is baj, ha nem vagy olyan, mint mások – paskolta meg a fejem biztatás kép.
- Na és a Sensei mit keres egy ilyen helyen? – nem akartam magamról beszélni, inkább tereltem a témát.
- Sasuke – szólalt meg hirtelen. Zavartan néztem rá. Most arra kér, hogy tegezzem? – itt nem vagyok tanár, nyugodtan tegezz.
- Ez biztos jó így? – néztem rá bizonytalanul.
- Persze – mosolygott továbbra is.
A szívem valamilyen belső hang hallatára egyre hevesebben vert. Nem szabad túl közeli kapcsolatot teremteni egy tanárral, az nem helyes. De még ennek ellenére sem tudtam leállítani a hevesen dobogó szívemet. Már attól féltem, hogy meghallja, pedig a zene elég hangosan dübörgött ahhoz, hogy elnyomja a zakatolását.
- Van kedved táncolni? – nézett rám hatalmas ében fekete szemeivel. Megbabonázva viszonoztam pillantását.
- Hát…izé… – zavartan fordítottam el a fejem. – nem igazán tudok tán…
Épp neki álltam valami jó ki fogást találni rá, hogy ne kelljen igent mondanom, de ő nagy meglepetésemre karon ragadott, és behúzott a parkettre. Még ellenkezni sem volt időm, de karjai már a derekamon pihentek.
Levegő után kapkodtam, szívem a zene ritmusára vert. Zavartan pislogtam rá válasz után kutatva, hátha mond valamit… de semmi. Megfogta a kezem, majd a nyaka köré fonta, aztán óvatosan ringatózni kezdett a most váltott lassú zene ütemére.
Sasuke
Igazából magam sem tudtam miért szólítottam le. Tudtam, hogy semmi közöm ahhoz, hogy kivel van, és mit csinál, de valahogy mégsem hagyott nyugodni ez az egész. Mikor mellé sétáltam, és megszólítottam, nagyon meglepődött. És mintha egy kicsikét zavarba is jött volna. Igazán tüneményes volt, még így kiöltözve is. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.
Aztán valahonnan a fejem mélyéről, még magam se tudtam igazán, hogy honnan, de kipattant egy igen érdekes ötlet, így fel is kértem táncolni. Igazából, nem számítottam nagy lelkesedésre a részéről, de mikor neki állt volna magyarázkodni megragadtam, és behúztam a tánc parkettre. A bal karom szinte ösztönösen a dereka köré fonódott, míg a jobbal a nyakam köré csavartam az övéit, majd a másikkal is átöleltem. Szorosan simultunk össze. Éreztem, ahogyan megremeg a karjaim között. Óvatosan neki álltam a lassú zene ritmusára mozogni, mire ő zavarában rálépett a lábamra. Valószínűleg nem készült fel erre, de nem is haragudtam rá. Ügyetlenül lépkedett utánam, közben motyogott valamit, bár ezt is csak a szája mozgásából tudtam megítélni. Közelebb hajoltam hozzá, hogy értsem is mit mond, mire teljesen elvörösödött. Még így az ide-oda pattogó színektől is láttam piros orcáját. A füléhez hajoltam.
- Mondtál valamit? - súgtam bele. Borzongás futott végig a testén.
- Csa-csak bocsánatot szeretnék kérni, hogy ráléptem a lábadra – hadarta el gyorsan, közben egyszer sem pillantott rám.
- Semmi baj. Balesetek előfordulnak – vontam meg a vállam a szokásos nem törődöm stílusommal, de valahogy mellette nem igazán tudtam tartani magam.
- Mondjuk ez nem meglepő, velem mindig csak a baj van – suttogta erőtlenül.
- Tényleg nem csináltál semmit – rázta meg a fejem.
Megfogtam a kezét és megpörgettem. A szoknya csak szálldosott a levegőben, ahogy megpördült, ezzel is többet mutatva a formás combjaiból. Nagyot nyeltem, közben visszahúztam magamhoz. Igyekeztem nem arra koncentrálni, de akaratom ellenére is bevillant az a kép, mikor az a két marha letámadta őt, és ott feküdt a földön igen csak szexi helyzetben. Szinte beleszédültem a szemeim előtt megjelent képkockák láttán. Egy pillanatra el is veszítettem az egyensúlyom, és nem is figyeltem, hogy hová lépek, így majdnem borultunk is. Ijedten húztam magamhoz, ne hogy tényleg elessünk.
- Bocsi – nyögtem zavaromban. A szívem zakatolt a hirtelen rám tört ijedségtől. Mikor rápillantottam egy pillanatra el is állt a lélegzetem.
Ahogy a hatalmas zöld szemeiben megcsillantak a fények valami eszméletlen szép volt. Az arca olyan ártatlannak tűnt, nem mintha alap járaton nem lenne az, de most még inkább annak tűnt. Ajkaim résnyire nyíltak a döbbenettől. Láttam, ahogy a szájával szavakat formál, de a tudatomig egyik sem hatolt be.
Megrészegültem a pillantásaitól, remegő ajkainak látványától. Közelebb vontam magamhoz, majd óvatosan az arcához hajoltam. Éppen hogy csak elértem ajkait, valaki hátulról teljes erejéből visszarántott. Ez elég józanító volt a számomra.
Mikor hátra pillantottam, hogy megnézzem ki volt az a marha, aki megzavart egy igen csak kívánatos pillanatot, megdöbbentem. A szőke hajú barátnője toporgott előttem, dühös pillantásokkal méregetve. Szinte éreztem, ahogy szemeivel perzseli a bőröm. Szúrós pillantásokat küldött felém, majd kikerülve karon ragadta Sakurát, és elvonszolta magával.
Beletelt pár percbe mire a dolog eljutott a tudatomig. Mikor felfogtam végre, hogy a lány nincs sehol utánuk mentem, és kérdőre vontam a szőkeséget.
- Elmondanád, hogy még is mit csinálsz? - rántottam vissza a lányt.
- Ezt kérdezhetném én is – rántotta el a kezét Ino, miközben csípőre tette azokat.
- Nincs hozzá semmi közöd – vágtam rá egyből. – Sakura már elég nagylány ahhoz, hogy el tudja dönteni kivel, legyen. Ha meg nem tetszik neki valami, akkor van szája, amivel beszélni is tud. – világosítottam fel, még ha egy kicsit bunkóban is reagáltam, mint kellett volna, de rohadtul felbosszantott a viselkedése.
Sakura amúgy sem mutatott különösebb ellenkezést. Ha nem akarta volna, akkor csak szólt volna, esetleg ellökött volna magától. Bár ha jobban belegondolunk, ez most a részemről igen csak kínos. Mivel még is csak a tanára vagyok, és nagyon nem kellene ilyesmiket csinálnom.
- Ó igen? – kérdezte gúnyosan – ha tényleg így gondolod, akkor én nem szólok bele – vonta meg a vállát. – folytassátok csak – megpaskolta a rózsaszín hajú vállát, majd lelépett.
Zöld szemeit egyből rám szegezte, amiből nem igazán tudtam kiolvasni a gondolatait. Zavartnak tűnt, mintha ideges lett volna.
- Sa… - kezdett volna neki, de mielőtt folytatta volna nagyot nyelt – tanár úr én nagyon sajnálom –rázta meg a fejét, és mint ha egy pillanatig könnyeket láttam volna a szemeiben – azt hiszem jobb, ha megyek. Köszönöm a táncot – azzal meghajolt, és el is tűnt a tömegben.
Még a válaszomat sem várta meg, lelépett. Aggódtam amiatt, hogy esetleg a viselkedésemmel megbántottam vagy ilyesmi, de nem tudtam megmozdulni. Pedig szívem szerint utána mentem volna, és bocsánatot kértem volna tőle, hisz én voltam az, aki modortalan volt a barátnőjével, ő nem csinált semmi rosszat.
Végül a lábam a pulthoz vezetett, ahol kértem egy pohár jó erős martinit. Valahogy az sem érdekelt, hogy vezetek, és így nem ülhetek volán mögé. Nem törődtem semmivel, még azzal sem, hogy fogok ezután haza jutni, hiszen Narutoék sem lesznek józanok, az hét szentség. Félre téve mindent a poharat a számhoz emeltem.
Sakura
Nem tudom mi ütött belém. Nem találtam semmi okot a sírásra, de könnyeim ezek ellenére is folyamatosan csordogáltak le az arcomról. Nem tudtam kire is haragszom ennyire: Inora, aki csak védeni akart vagy magamra, amiért nem utasítottam el Sasukét. Hiszen tényleg helytelen lett volna az a csók…
De ahogy bevillantak az elmúlt percek képei, arcom egyre vörösebbé vált. Olyan közel volt hozzám, ónix szemei megbabonáztak, piros ajkai magával ragadtak. Nem tudtam neki nemet mondani, még ha akartam volna is. És a gond pont itt volt… nem akartam őt elutasítani.
Túl kedves volt velem. Nem csak most, hanem minden egyes alkalommal, amikor valami butaságot csináltam. Annyira megértően viselkedett, hogy egyszerűen nem tudtam volna ellökni őt magamtól. Szinte vonzott a közelsége.
Szemeimet dörzsöltem, nem akartam, hogy Ino sírni lásson. Közben folyamatosan őt kerestem, mikor megpillantottam a mosdó ajtajánál ácsorogni. Tekintetével engem fürkészett, majd intett, hogy mennyek utána, és eltűnt a kinyíló ajtó mögött. Így is tettem. Mikor beléptem rajta, és becsuktam magam mögött az ajtót felém fordult. Szemei furcsán csillogtak, közben ajki gúnyos mosolyra húzódtak.
- Úgy tűnik a mi kis Sakuránk felnőtt – sóhajtotta, de a mosoly se hogy sem tűnt el a szája szegletéből.
- Te-tessék? – dadogtam a meglepetéstől, mivel másra per pillanat nem futotta.
- Jól hallottad kislány – lépett hozzám, és megborzolta a hajam. – figyeltelek ám titeket.
Az arcom újból piros színt öltött, szívem zaklatottan dübörgött a mellkasomban. Nem igazán értettem a viselkedését. Az előbb még olyan dühösnek tűnt, most meg vigyorog, mint a bolond gomba. Néha képtelenség volt rajta kiigazodni…
- Csak azt nem értem miért nem maradtál ott vele? – elmélkedett hangosan, miközben rám pillantott kék szemeivel.
- O-ott maradni? – kezdtem elveszíteni a fonalat. Már sehogy sem értettem, miért mond ilyeneket.
- Édes jó istenem – fogta meg a fejét. – te komolyan képes voltál ott hagyni őt? Pedig a dolog simán összejött volna – nyögte elhaló hangon.
- Milyen dolog? – szakadt ki belőlem, mire teljesen elsápadt.
- Jézusom, csak azt ne mond, hogy fogalmad sincs, miről papolok itt neked.
- Hát nem igazán…
- A srác rendesen rád kattant, ha már utánunk jött miután elvonszoltalak onnan. Neked meg annyit kellett volna tenned, hogy ott maradsz vele. – magyarázta – Csak kíváncsi voltam hogyan reagálna, ha „elvennélek” tőle, és ő bekapta a csalit, te meg leráztad.
- Most akkor nem is vagy dühös ránk, akiért majdnem – nyeltem egy nagyot az emlék hatására – megcsókolt – arcom újból vörössé vált, ami mostanság elég gyakori volt nálam.
- Dühös? – nevette el magát, mintha egy jó viccet meséltem volna neki. Én fel ennyire sem találtam mulatságosnak, mint ő. – figyelj, te valamit nagyon félreértettél. Csak arra voltam kíváncsi, hogy akar e mást is a szexen kívül tőled, és nagyon úgy tűnt, hogy igen, a reagálásából ítélve.
Az arcom paradicsom színben pompázott. Ino néha túl egyértelműen kimondja a véleményét, amivel rohadtul zavarba tud hozni, még ha ezt nem is veszi észre. Nála az őszinteség határtalan.
- Én a helyedben visszamennék hozzá.
- Minek? Hiszen nem lenne helyes, ha…
- Tetszik, nem? – nézett határozottan a szemembe, mitől kicsit meginogtam.
Valójában nem tudtam melyik válasz lenne a helyesebb, ha igent mondanék vagy nemet. Ha az utóbbira gondolok, akkor hatalmas botrány lenne belőle, amiből egyikünk sem mászna ki épp testrészekkel, ha viszont az előbbit nézzük, akkor nem csak magamnak, de a többieknek is hazudnék. Hiszen tagadhatatlan volt, hogy igen csak vonzó a tanár úr, vagy is Sasuke. Jaj, azt se tudom, hogy helyes-e egyáltalán tegeznem… Most minden annyira összekuszálódott, nem tudom, mit csináljak. Egy estébe senki sem hal bele, nem igaz?
Teljesen elbizonytalanodtam, amit Ino észre is vett. Gyengéden megveregette a vállamat, majd a fülembe súgta.
- Senkinek sem kell tudnia róla – majd elsétált mellettem, és elhagyta a kis helységet.
Egyedül maradtam bizonytalan gondolataimmal. Ino egyértelmű jelét adta, hogy tőle senki sem tudná meg, ha végül is belemennék a „játékba”. De akármennyire is szerettem volna odakint lenni vele a táncoló tömeg kellős közepén, se hogy sem tudta kiverni a fejemből az ez után következő büntetés gondolatát. Hiszen nem kicsi bűnt követnénk el vele.
Akárhányszor pörgettem le a szemeim előtt a lehetőségeket, valahogy egyre bizonyosabbá vált, hogy melyik mellett kötök ki. Végül megunva az ácsorgást vettem egy mély levegőt, és kiléptem az ajtón.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
