Sakura
Órák óta csak a plafont bámulom, és azon morfondírozom, hogy tényleg jó ötlet-e elmenni arra az esti bulira. Nagyon furán éreztem magam. Valahogy az volt az érzésem, hogy a mai este sem úgy fogy alakulni, ahogyan lennie kellene. Tuti, hogy el fogok szúrni valamit, aztán az összes srác hanyatt-homlok menekülni fog előlem. Bár, ha jobban belegondolunk, miért is akarna bárki a közelembe jönni, hiszen ott lesz Ino, aki ezerszer jobban néz ki, mint én.
Ha ezt valószínűleg megemlíteném neki, megint jönne a „te is csinos vagy a magad módján” szövegével. Aminek a fele sem igaz. Nem szeretem, mikor valaki nyolc kiló sminkkel keni ki az arcát. Mikor Inoék bulizni hívnak anyám persze, hogy ezt csinálja. Előkapja a létező összes vackát, és mindegyikkel végig megy rajtam, aztán nem érzem magam többnek, mint egy kiárusítási tárgynak, akin ki lehet, mindent próbálni. Persze, megértem, hogy a lányok többsége ettől szépnek érzi magát, de nálam ez pont fordítva van. De az is lehet, hogy már megint csak velem van a baj, és én nem értem ezt az egészet.
Na, mindegy, a lényeg az, hogy ma semmi kirívót nem húzok magamra. Nem engedem, hogy anyám vagy bárki más olyan göncöket aggasszon rám, és sminket állítson össze nekem, ami valójában nem is én vagyok… Bár nagy valószínűséggel ez úgy sem valósul meg. Szép álom.
Nagy nehezen kikeltem az ágyból, majd úgy hogy voltam lementem a konyhába. Apa sehol sem volt, ami meglepett. Csak anya szorgoskodott a tűzhely körül.
- Apa? – néztem körül kíváncsian.
- Ó, jó reggelt kicsim – sétált hozzám, és egy cuppanós puszit nyomott a fejem búbjára. – be kellett mennie, dolgozni.
- Hogy-hogy? – ültem le az asztalhoz.
- Egyik munka társa megbetegedett, aztán megkérték, hogy nem tud-e bemenni véletlenül, ő meg persze, hogy igent mondott.
- Értem – suttogtam, miközben anya elém rakott egy poharat, és egy tányért.
Felálltam, hogy ide hozzam az üdítőt, míg anya kikészíti nekem a reggelit. Lecsavarva a kupakot, megtöltöttem a buborékos meggyes folyadékkal a poharamat, majd újból helyet foglaltam. Ekkor már előttem gőzölgött a tojás. Egyből neki is estem.
- Hinatáék mikor jönnek? – nézett rám anyu kíváncsian.
- Kettő körül – nyögtem két falat között.
- És mikor indultok itthonról? – faggatott továbbra is.
- Fogalmam sincs – pohárért nyúltam, és nagyot kortyoltam belőle.
- Azt lehet tudni, hogy mikorra értek haza? – megráztam a fejem.
- Csak annyit mondott, hogy ha megunjuk, eljövünk, és hogy Yamanaka bácsi haza hoz majd bennünket.
- Akkor jó kezekben lesztek – mosolygott. – de ha baj lenne, akkor azonnal szólj, jó? – nézett rám szigorú tekintettel, aztán egyből meg is enyhült.
- Persze, ti lesztek az elsők – álltam fel, majd hozzá sétáltam, és megöleltem őt. – apa nagyon haragszik rám?
- Jaj, te buta – paskolta meg a fejemet – de hogy haragszik. Semmi ilyesmiről nincs szó.
- Akkor jó – engedtem el, majd felkapva a tányért a mosogatóba tettem. – te ma mész dolgozni?
- Nem – vágta rá. – majd segítek készülődni.
- Nem szükséges – vágtam rá egyből. Anya csak pislogott, hogy még is mi bajom lett hirtelen. – mármint egyedül is fel tudok öltözni.
Csak forgatta a szemeit, ami egyáltalán nem jelentett jót. Tudtam, hogy hiába is mondanék bármit, ő akkor sem hallgatna rám. Makacs, mint az öszvér. Legalább tudom, hogy kitől örököltem ezt a nagyszerű dolgot.
- Mibe mész? – kíváncsiskodott.
- Hát… igazából… - gondolkodtam el, mert elképzelésem sincs, hogy mit kellene felvennem, ami nem túl kirívó. – nem tudom.
- Akkor – emelte fel az ujját – azt hiszem, el kell mennünk, bevásárolni.
- Jézusom, nem szükséges – egyből ellenkezni kezdtem – nem kell egy alkalomra kidobni xy mennyiségű pénzt.
- Jaj, drágám – fogta két kezébe az arcomat – kimondta, hogy csak egy alkalomra szántam? Egy csinos kis ruhácskát többször is fel lehet venni. Például, ha lesz egy barátod…
- Na, arra én kíváncsi leszek, hogy ki lesz az, aki képes lesz a BARÁTNŐJÉNEK nevezni. – húztam el a szám.
- Igen is van a Földön valaki, akinek csak te kellesz.
- Tényleg? – néztem anyámra csodálkozva – akkor most hol van?
- Hah – sóhajtotta – reménytelen vagy…
- Nincs olyan ember, akinek én tetszenék. – dünnyögtem - Hiába veszek fel csillogó-villogó ruhácskákat, szépen kisminkelt arcocskámhoz.
- Igen is lesz barátod. Ma este mindent beleadunk, hogy úgy nézz ki, mint egy igazi bombázó. – lelkesedett anyám, amiből valószínűleg semmi jó nem fog származni.
Egy fél órával később, már a kocsiban ülve haladtunk a bevásárló központ felé. Duzzogva bámultam ki az ablakon, nem szerettem oda járni. Túl sok volt a „könnyen kapható” csajokból. Ha egyedül mentem volna, tuti kinéztek volna maguk közül, mivel én túl „átlagosnak” számítottam a mai nők körében. És ez rohadt ciki volt.
Kb. tíz perc kocsikázás után, anyu üres parkolóhely után kutatott. Mikor végre találtunk egyet, gyorsan leparkolt a kocsival, és kirángatott belőle. Vonakodva mentem utána. Ilyenkor gyakran elgondolkodtam rajta, hogy hány évesnek is érzi magát, mert nem úgy viselkedett, mint egy felnőtt nő. Kifejezetten gyerekes volt.
Duzzogva mászkáltam boldogságtól röpködő anyámmal boltról boltra egy normális ruha után kutakodva. Már vagy ezerszer megmondtam neki, hogy egy kivágott dekoltázsú ruhával se merjen a szemem elé kerülni, de mintha a falnak beszéltem volna. Megtalálta az össze olyat, ami konkrétan többet mutatott belőlem, mint takart. Ennyi erővel elmegyek egy szál Ádámkosztümben, és kész. Megértem, hogy csinosan szeretné, hogy felöltözzek, de akkor legalább értelmes ruhákat mutasson nekem, ne pedig ribancosakat. Ráadásul se a mini, se a kivágott ruhák nem állnak jól nekem. Csak ő nem akarja ezt észrevenni.
Már vagy a tízedik boltnál járunk, mikor megpillantottam valami. Kíváncsiskodva, és némi reménnyel a kiszúrt ruhához sétáltam. Kiemeltem a vállfával együtt, hogy jobban szemügyre vehessem. Egy fehér, fekete csipkével ellátott, spagetti pántos ruhácska volt. Aminek az elején egy fekete szalag fűzőszerűen húzódott végig. A dekoltázsa nem volt túl kivágott, bár az én mellméretemnek még mindig nagy volt. A ruha hátán nem volt semmi. Maga a ruha comb középig ért. Szóval nem volt se nem rövid, se nem hosszú. Igazából nagyon tetszett, bár anyám nem hiszem, hogy díjazná. De kitudja. Megnéztem a többit is. Volt vörös alapon, fekete csipke és fordítva. Volt olyan, ami rózsaszín és fekete volt, és még sorolhatnám. Valahogy nekem ez a fehér alapon fekete csipke sokkal jobban tetszett, mint a többi. Gyorsan megnéztem a méretet. Nagyobb volt, mint kellett volna, így visszatettem, és kikeresetem a megfelelőt.
Zavartan körbe kémleltem a boltban, hogy anyám hová tűnhetett. Épp a másik oldalon keresgélt. Már kezdtem aggódni, hogy eltűnt. Lassan elindultam felé, majd mikor elértem megkopogtattam a vállát. Egyből hátra kapta a fejét, közben a szeme rólam a ruhára siklott.
- Találtál? – a hangja lelkesen csengett.
- Igen, és nekem nagyon tetszik.
- Mutasd – mondta.
Felé fordítottam a ruhát. Percekig elemezgette magában. Összevissza fordítgattam neki, hogy minden oldalról szemügyre vehesse, de csak nem szólt egy szót sem. Kezdtem ideges lenni, hogy nem tetszik neki vagy hasonlók, míg végül meg nem köszörülte a torkát.
- Egész jó – mondta, mire meglepetten bámultam rá. – bár lehetne mélyebb a dekoltázsa…
- Anya, még is hová gondolsz? - szidtam meg – szerintem tökéletes.
- Csak vicceltem, te buta – simított végig az arcomon. – egész aranyos. Menny és próbáld fel – utasított.
Nem kellett kétszer mondania, egyből pattantam. Hátra mentem az öltözőfülkékhez, majd bementem a középsőbe. Elhúztam a függönyt, a ruhát pedig felakasztottam a fogasra, míg levetkőztem. Bele borzongtam, ahogy a hideg megcsapta a bőrömet. Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen hűvös van az üzletben. De nem foglalkoztam vele túl sokáig, inkább a ruhára koncentráltam. Gyorsan belebújtam, megigazgattam a tükörben, majd kidugtam a fejem. Anyám pont ekkor érkezett meg egy fehér magas sarkú cipellővel a kezében, aminek a tetején egy fekete virág díszelgett.
- Azt nem veszem fel – mutattam a kb. tíz centis sarkú cipőre.
- De, fel fogod venni. – azzal elém rakta.
- Anya, te meg akarsz ölni? Én egy ilyenben nem tudok járni…
- Akkor még is mit szeretnél fel venni hozzá? Edző cipőt? – idegesen toporgott előttem.
- Persze, hogy nem. – duzzogtam – na, jól van – mentem bele végül. Nem bírtam nézni az elgyötört arcát.
Kibújtam a cipőmből, lehúztam a zoknimat, majd a lábamat óvatosan belebújtattam – a szinte már hamupipőkének szánt – cipőbe. Egész kényelmes volt, de ettől függetlenül még sem mertem benne egy lépést sem tenni. Még a végén a kitörtem volna benne a nyakam agy valami
Anya megfogta a kezem, és magához húzott, így kénytelen voltam megtenni azt a pár lépés távolságot, ami köztünk volt. Valami csoda folytán még sem szenvedtem maradandó sérülést, de mégy így is botladozva „sétáltam” hozzá. És amilyen szerencsés vagyok mások is látták a bénázásom, és halkan elkuncogták magukat. Ennél nagyobb égés nem is lehetett volna.
- Csini – mosolygott rám, miközben óvatosan körbe forgatott, hogy minden kis négyzetméteremet szemügyre vehesse.
- Tetszik? – kíváncsiskodtam, mikor sikerült végre egy helyben megállnom, és nem dülöngéltem.
- Igen. – bólintott rám – a cipő nem nagy? – érdeklődött.
- Nem – ráztam meg a fejem – de nem lehetne, hogy egy má…
- Nem – vágta rá határozottan.
- De miért? Nem is tudok benne járni – hatalmas sírós boci szemeket meresztettem rá, hátha meghatja.
- Sakura, ha már szórakozni mentek a barátnőiddel, legalább légy csinos. Más különben itt van az egész délután, hogy meg tanulj benne járni.
- Hé – kezdtem volna tiltakozni.
- Gondolj bele, hogy ma este összeszedsz egy rendes fiúcskát, és…
- Apa kitekerné a nyakát… - fejeztem be a mondatát.
- Nem egészen erre gondoltam. – paskolta meg a fejem – Tényleg csinos vagy, kicsim. És szeretném, ha ebben mennél.
- Hah – sóhajtottam fel, mert más választásom úgy sem maradt – Rendben. – bólintottam rá végül.
Visszamentem az öltözőbe, és átvettem a ruhámat. Mikor összeszedtem minden cuccomat, anyuval elindultunk a pénztárhoz, hogy kifizessük, az új szerzeményeket. Annyira örültem, hogy most az egyszer nem azt kell felvennem, amit anyám szeretne. Reméltem, hogy Ino is elfogadja a dolgot, hogy nem mutatok többet, mint amennyit kellene. Mert nála az a normális, ha ki van mindene az embernek. Nem értem a logikáját… és azt sem, hogy egyes pasiknak ez mért jön be.
Miután megvettük boldogan sétáltam vissza a kocsihoz. Most kifejezetten örültem, hogy esete elmegyünk bulizni, és mindenkinek mutogathatom a cuki ruhámat. Pedig nem jellemző rám, hogy bármivel is felvágjak. Hiszen eddig nagyon nem volt semmi olyasmim, amit mások orra alá dörgölhettem. Már csak magas sarkúban kellett meg tanulnom járni, és minden tökéletes lenne.
Mikor hazaértünk anya neki állt megcsinálni az ebédet, én meg fölmentem a szobámba és különböző stílusú sminkeket próbálgattam a tükör előtt. Teljesen bele feledkeztem a csinosítgatásamba, anyunak kellett szólni, hogy megjöttek Inoék.
Boldogan rohantam le az emeletről. Mikor kinyílt az ajtó egyből rég nem látott barátnőim nyakába ugrottam. Szétölelgettem őket, annyira hiányoztak már. Miután sikerült lenyugodnom elmentünk enni. Azután neki álltunk készülődni.
Inonak pánt nélküli, vörös és fekete színű, comb középig érő ruhája van. A ruha tetején fekete csipke húzódott végig. Az ő ruhájának az elején is fűzőszerűen helyezkedett el a szalag. Az alja pedig fodros volt. Mit ne mondjak, megint kitett magáért. Bár fura módon ennek nem volt mély dekoltázsa. Hinatának egy lila színű, tüll szoknyás ruhája van. Vékony spagetti pántos, lila alapon fekete pöttyös. A tetején fekete fodros semely húzódott, míg a csípő környékén kis fekete masnik helyezkedtek el. Közvetlenül a melle alatt egy fekete selyem szalag futott végig, a közepén egy masnival.
Ino előkapta a hajvasalót, majd ráparancsolt Hinatára, hogy foglaljon helyet, hogy meg tudja csinálni a haját. Szegény lány egy mukkanás nélkül tette a dolgát. Szőke barátnőm közben bedugta a hajvasalót. Miután eléggé felmelegedett neki látott begöndöríteni a Hyuuga lány haját. Az egészet úgy kellett elképzelni, hogy körülbelül a lány álla aljáig egyenes volt a haja, és onnan omlottak a vállára a göndör tincsek. Mit ne mondjak, nagyon jól állt neki, főleg ahogy Ino csinálta. Még egy fodrász is megirigyelhette volna a technikáját.
Ezután neki látott megcsinálni a sajátját. Kiengedte hosszú szőke tincseit, amik a háta közepéig érhettek, majd a frufruját hátra csatolta. A fésűvel egyszer végig ment rajta, és kész is volt. Egyszerű, de még is jól állt neki. Mikor végzett, felém fordult. Várakozó pillantásokkal méregetett.
- Ide jönnél? – szólt rám.
- Minek? – lépett hozzá tétován.
- Szerinted minek? – tette csípőre a kezét – meg szeretném csinálni a hajad.
- Én jól vagyok így – mentegetőztem, aminek az lett a következménye, hogy karon ragadott, és leültetett a székre.
- Ha már ilyen csini ruhát választottál, akkor már a frizuráddal is kezdhetnél valamit. Ez túl átlagos – simított végig rövid tincseimen.
- Ha te mondod – sóhajtottam fel.
Azonnal neki is látott a rendbe szedéséhez. A fésűvel vagy kétszer végig ment rajta, majd a frufrumat oldalra tűzte egy pici virágos csattal. A maradék hajamat, ami a vállamra omlott fogta, és felkötötte a fejem búbjára.
- Na, milyen? – kérdezte a hátam mögül. A hangjából csak úgy áradt a lelkesedés.
- Nem rossz – nyögtem zavartan. Valahogy eddig nem igazán fordult meg a fejemben, hogy akár így is hordhatnám a hajam. Mert egész jó volt, nagyon tetszett.
- Nem rossz? – fakadt ki barátnőm.
- Szerintem aranyos – szólalt meg Hinata, és bíztatásként megveregette barátnőnk vállát.
- Legalább valaki tudja értékelni – duzzogott, majd előkapta a táskájából a smink készletét. – Tus vagy szemceruza? – kérdezte kíváncsian.
- Hát…. – az volt a baj, hogy én valójában egyiket sem használtam, így nem tudtam eldönteni, hogy melyik is lehet a jobb. – válasz te. – hagytam végül rá.
- Akkor tus – lelkesedett – hunyd le a szemed – suttogta, majd neki állt kikenni a szemem – marad még – mondta, mikor abba hagyta, majd pár perc elteltével újból érezni véltem valamit.
- Ez mi? – kicsit sem hasonlított a tushoz.
- Szemceruza. Egy pillanat és kész is vagy – mondta, majd még egy kettőt húzott vele. – kész.
Zavartan nyitottam ki a szemem, majd a tükörbe néztem. Egy pillanatig fel sem ismertem magam. A szemem körbe vékonyan fekete tussal volt kihúzva, fölötte pedig egy vastagabb fehér vonal húzódott.
- Itt a szempilla spirál, azt már rád bízom – nyújtotta felém, amit ki vettem a kezéből – én addig megcsinálom magamat, és Hinatát – mondta.
- Rendben, és köszönöm – motyogtam, majd a tükörhöz fordultam, és neki láttam a smink befejezésének.
Pár perc elteltével mindenki készen volt. Inonak a szeme szintén tussal volt kihúzva, felette pedig piros szem festék virított. Hinatanak ugyan ez volt, csak lila szemfestékkel.
Mindenki olyan szép volt. Belebújtam a magas sarkúba, majd neki álltam járkálni, hogy szokjam. Inoék olyan röhögő görcsöt kaptak, hogy teljesen elszégyelltem magam. Levettem magamról, majd beültem a szobám egyik sarkába duzzogni. Nem tehetek róla, hogy nem járkálok mindennap ilyen cipellőkben.
Öt perccel később mindketten mellettem térdeltek, és próbáltak vigasztalni. Majd felrángattak a földről, és az indulásig együtt járkáltunk a szobában.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
