Sasuke
A nap elég hamar véget ért, még feleszmélni sem volt időm, már délután volt. De az agyam még mindig a korábbi történtek körül forogtak. Képtelen voltam bármi másra gondolni. Egyedül csak ő járt a fejemben meg, ahogy előttem térdelt…
Nem lenne szabad ilyeneken agyalnom, főleg nem úgy, hogy csak segíteni szeretett volna, a korábbi ballépésem miatt. Bár a legérdekesebb, hogy eddig akárhányszor futottam össze vele, mindig történt valami. A legelső nap is fellöktem. Nem vagyok babonás vagy ilyesmi, de ez akkor sem normális. Az meg végképp, hogy egy ilyentől beinduljak.
Miután elment, még megpróbáltam én is valamennyire kimosni belőle, de teljesen nem tűnt el a folt. Még a szappannal is próbáltam… de semmi. Talán a mosógép még képes a csodákra. Reméltem, hogy el fog belőle tűnni. Nem volt kedvem venni egy másikat.
Órák után kicsit megkönnyebbültem, elég fárasztó volt a mai nap, főleg, hogy úgy, hogy az agyam a nap háromnegyed részében egyedül a rózsaszín hajú körül forgott. Órák közben még, úgy ahogy sikerült el terelnem a figyelmem, de szünetekben mikor többször is összefutottam vele, elég nehéz volt. Alig vártam, hogy végre otthon legyek, és kiszellőztessem a fejemet. Túl sok volt a mai napból. Nem akartam még egy balesetet.
Összepakoltam a cuccaimat, majd elhagyva a suli épületét, a kocsimhoz sétáltam. Kinyitottam, majd behuppantam az ülésre, beindítottam, majd a gázra tapostam, hogy minél előbb haza érjek. Miközben végig gurultam az úton, bevillant a reggeli beszélgetés is a zsarukkal. Ez a nap valahogy nem akar normálisan működni. Kíváncsi lennék rá, hogy ha az a marha nem ront be hozzám kora reggel, akkor jobb lett-e volna? De erre már nem tudom meg a választ.
A ház előtt lefékeztem, majd kikapva a cuccaimat, és bezárva a kocsimat fölmentem a lakásomig. Már kezdtem volna örülni, hogy béke és nyugalom, mikor az ajtóm előtt olyan személy ücsörgött, akihez végképp nem volt hangulatom. Nem, nem Itachi.
- Naruto, te meg hogy kerülsz ide? – bukott ki belőlem, a kulcsom előkeresése közben.
- Gondoltam meglátogatlak – tápászkodott fel a földről. – Itachi mondta milyen jó kedvedben voltál ma reggel – vigyorgott idétlenül, közben kezet fogtunk.
- Ja, kurvára – dünnyögtem – még ő áll neki feljebb, mikor nem is tudom, hogy ki az, aki hajnalban zaklatja a másikat.
- Úgy tűnik most sem jobb a hangulatod – csóválta meg a fejét – történt valami?
- Igen, de nektek bármit is mondok, annak sosincs jó vége. Nincs kedvem végig hallgatni a baszogatásaitokat – kinyitottam az ajtót, majd beléptem rajta. Naruto követett.
- Nem lehetne csak egyszer, hogy nem veszed magadra őket? – veregetett hátba.
- Valahogy én egyiket sem találom viccesnek.
- Jól van, na, tudod jól, hogy csak hülyéskedünk. Szóval mi a gond?
- Ez most tényleg érdekel? – néztem rá szúrós pillantásokkal. Nem tetszett, hogy ennyire érdeklődik.
- Igen – vágta rá, gondolkodás nélkül. – Hátha tudok segíteni.
- Na, persze. Te meg a nő ügyek… - sóhajtottam, bár lehet, hogy ezt nem kellett volna.
- Nő ügyről van szó? – ismételte meglepetten – csak nem az egyik diákodról, akiről Itachi mesélt? – elmélkedett magában.
- Mi mesélt Itachi? – akadtam ki. Féltem, hogy mivel fog előállni.
- Csak hogy van egy lány, aki túlzottan is bejön neked.
- Na, várjunk egy percet. Nekem nem jön be… vagy is nincs vele probléma, csak még is a diákom… és… - igazából semmi értelmes magyarázat nem jutott az eszembe.
- Ne is folytasd, értem én – vigyorgott, de nagyon jól tudtam, hogy félre érti a dolgot.
- Nem akarok tőle semmit. Volt néhány kellemetlen pillanat, ennyi az egész – mondtam végül, bár ennek is csak az egyik része igaz.
Konkrétan nem áll szándékomban kikezdeni vele… Egyszerűen béna vagyok, és azért kerülünk olyan helyzetekbe, ő nem tehet róla. Vagy is ezt próbáltam bemesélni magamnak.
- Figyelj, én nem Itachi vagyok – ülte le a fotelra – nekem mindegy kivel, hol, és mit csinálsz. De azért vigyázz.
- Ezt meg mért mondod? – kibújtam a cipőmből, amit a helyére tuszkoltam. Végül mellé telepedtem.
- Szerintem tudod, hogy értem…
- Nem akarok tőle semmit – próbáltam bele vésni az agyába, de úgy tűnt nem akarta elhinni nekem. Bár én sem voltam biztos magamban.
- Persze, persze – mondta nem túl meggyőzően – egyébként mi lelte az inged?
- Mint már említettem volt néhány igen kellemetlen pillanatunk… - sóhajtottam, miközben a foltot kezdtem fixírozni.
Szinte láttam a szemeim előtt az arcát, az igyekezetét, ahogy nagy koncentrációk közepette próbálja kiszedni a kávét, még ha végül nem is sikerült. Erőtlenül is elmosolyodom. Arra viszont egyáltalán nem figyeltem, hogy Naruto mind végig engem néz.
- Tudod – a hangja zökkentett ki a gondolataimból – mondjon bárki bármit, az a lényeg, hogy oda bent mit érzel – bökött a mellkasomra, pont a szívemhez.
- Heh? – néztem rá értetlenül – mik ezek a bölcs szavak? Nem hallottalak még így beszélni.
- Rég volt, hogy utoljára így mosolyogtál – nézett rám, mire elvörösödtem, és elfordítottam a fejem. – vagy, hogy zavarba jöttél bármitől is. – tette még hozzá vigyorogva.
- Nem is jöttem zavarba – motyogtam, de még mindig nem tudtam a szemébe nézni.
- Jól van, nem az én dolgom – dőlt hátra a fotelban – mellesleg milyen kínos pillanatokról beszéltél? – valószínűleg csak most fogta fel, miről papolok neki vagy negyed órája – mi a francot csináltál? – ült fel. Kíváncsian méregetett.
- Nem kell egyből rosszra gondolni – vágtam rá – igazából…
- Na, ki vele, ne húzd az agyam.
Kár lett volna ellenkezni. Előbb vagy utóbb úgy is kihúzta volna így hát neki álltam minden apró részletet elmesélni a történtekből. Amíg beszéltem csak mereven bámult rám, egy szót sem szólt, pedig általában elég nehezen tudja befogni. Valami nem volt vele rendben. De miután befejeztem olyan röhögő görcsöt kapott, hogy a végén lebukfencezett a fotelról, és a fejét is neki vágta az asztalnak. Viszont a röhögés egy percre sem maradt abba. Mire sikerült megnyugodnia, addigra lefőztem egy újabb adag teát. Mindkettőnknek töltöttem egy-egy pohárral, majd odaadtam neki, és visszaültem mellé.
- Most komolyan, ez mind megtörtént? – törölgette a könnyekeitől áztatott szemeit, amiket a nevetés csalt elő.
- Igen – kortyoltam bele a teába.
Naruto megragadta a poharat, majd le is húzta a negyedét. Fintorogva húzta el a száját, miután lenyelte a folyadékot.
- Ez forró – lihegte, majd lerakva az asztalra a poharat, a kezével kezdte legezni a kidugott nyelvét – azt hiszem, leégtek az ízlelő bimbóim – magyarázta.
- Idióta – nyögtem. Újabb korty tea csúszott le a torkomon.
- Nem értem, hogy bírod – rázta meg a fejét, majd felállt, és a konyhába sétált.
- Még is mit csinálsz? – szóltam után bizonytalanul, valahogy sose származik jó abból, ha Narutot egyedül hagyom.
- Csak töltök egy kis vizet – szólt vissza. Hallottam, ahogy letekeri az ásványvizes üveg tetejét - ezt is csak onnan tudtam, mert más nincs is itthon- és kiönti a pohárba. Pár perces néma csönd töltötte be a lakást, amit Naruto hangja tört meg végül – na, máris jobb – jött vissza, majd mellém telepedett.
- Hogy te mekkora egy marha tudsz lenni – sóhajtottam lemondóan.
- Te meg roppant kedves – vágott vissza, majd a poharáért nyúlt, és óvatosan a szájához emelte, de nem ivott bele. Sunyin vigyorgott közben engem fixírozott. Rendesen frusztrált a tekintete.
- Igyál már – löktem oldalba, de semmi reakció – Naruto – szóltam rá – na, jól van, te akartad – azzal megragadtam a legelső kézre eső dolgot, és a képébe nyomtam, ami végül is egy párna volt.
Elveszítette az egyen súlyát, és leborult a földre. Hála égnek, még időmet a keze után kaptam, amiben a pohár volt, és elvettem tőle. Leraktam az asztalra. A következő kép már az volt, hogy végig bukfencezek a parkettán. Azaz idióta lerántott a fotelról. Idegesen tápászkodtam fel, majd az ujjaimat tördelve elindultam felé, egy ördögi mosoly kíséretében. Nem is kellett sok, hogy felpattanjon, és futásnak eredjen. Csak hogy alig tett meg két lépést, akkor hasast dobott a szőnyegen… csoda, hogy nem szakadt be alatta padló. Bár a legnevetségesebb még is az volt, hogy röhögő görcsöt kapott a saját szerencsétlenségén. Nem bírtam tovább nézni a bénázását, még az előbbit is elnéztem neki. Odamentem, és felsegítettem.
- Kösz – nyögte, miközben leporolta magát.
- Idióta – vágtam tarkón, mire a szöszi összeborzolta a hajamat – ezt most komolyan gondoltad? – néztem bele a csillogó kék szempárba.
- Nem csak vicceltem – mondta komolyan, ami nem tartott valami sokáig. Mindketten elnevettük magunkat.
- Milyen rég volt, hogy ilyen jól elszórakoztunk – mondtam, mikor már sikerült valamennyire lenyugodnom.
- Hát igen – értett velem egyet Naruto – de visszatérve az előbbi témára… - zavartan tekintettem rá – ha tetszik a csaj, ne hagyd futni. Történjen bármi, én itt vagyok – vigyorgott.
- Naruto te… - igazából nem tudtam mit is akarok neki mondani. Jól esett a bíztatás vagy minek is nevezzem ezt – hülye vagy – fejeztem be végül a mondatot, majd elindultam megigazítani az összegyűrődött szőnyeget.
- Chh… - csak ennyire tellett tőle – én, itt bíztatlak, te meg lehülyézel? Kösz haver, igazán rendes vagy.
- De ha egyszer az vagy – néztem rá, mire sértődötten elfordította a fejét. Nem bírtam megállni, hogy ne vigyorodjak el – azért köszönöm – veregettem hátba. Magamon éreztem döbbent tekintetét.
- Nincs mit, tudod, hogy rám számíthatsz – mondta – de most már lassan megyek.
- Rendben.
- Aztán ne csinálj semmi hülyeséget – megfogtam a párnát, és a képébe nyomtam.
- Ezt neked meg a hülyeségeidnek.
- Köszi, imádlak – és egy puszit küldött a levegőben – olyan édes vagy, mikor dühös vagy.
- Kapd be, Naruto – az ajtó felé lökdöstem. – azt hiszem ideje menned.
- Igaz – vakarta meg a tarkóját, mintha az előbb mi sem történt volna.
- Csá – nyitottam ki az ajtót, miközben várakozóan rápillantottam.
- Kidobsz? - játszotta el a felháborodottat – jól van ezt megjegyeztem – váltott fenyegető hangnemre – vissza fogod ezt még kapni.
- Nagyon megijedtem – forgattam meg a szemeimet – na, menny már – löktem rajta egyet.
- Ezt visszakapod még.
- Már elnézést, de te mondtad, hogy menni akarsz – vágtam rá.
- Hmm… - gondolkodott el – igaz. Akkor lépek – vonta meg vállát.
- Idióta – suttogtam, majd kezet ráztunk, ő pedig elment.
Csönd és béke, semmi más. De valamiért még is hiányérzetem támadt… Csak nem tudtam rájönni miért. Végül megvontam a vállam, és leültem megcsinálni jövő hétre a jegyzeteimet. Nem szerettem a hétvégéimet ilyenekre pazarolni, inkább péntek este megcsináltam mindent, még ha ilyenkor nem is sikerült mindig éj fél előtt ágyba kerülnöm. De ezt a néhány plusz órát szombaton, meg vasárnap simán ki is pihentem. Nyolc körül elmentem fürdeni, azután megvacsoráztam, és visszaültem folytatni az elkezdett jegyzetelést. Hát, ahogy lenni szokott rendesen lefárasztott, mire minden osztálynak sikerült összeírnom a jövő heti feladatokat, már, mint azoknak, akiket tanítok. Megint fél egyig fönt maradtam miatta. De nem bántam. Reggel nem kellett korán kelnem úgy, hogy volt időm kialudni mind ezt. Mikor befejeztem, nagyjából összeszedtem, és a helyükre tettem őket, majd elindultam a szobám felé. Amint bebújtam a takaró alá nem kellett sok, elnyomott az álom.
Sakura
- Te jó ég, ez most komoly? – hallottam barátnőm hangját a telefonból – drága kisszívem ennyi erővel simán le is szo… - közbe szóltam, nem akartam hallani, hogy pontosan mire is gondol. Bár volt némi sejtésem róla.
- Jól van, na. Nem tehetek róla – válaszoltam zavaromban – végig sem gondoltam, hogy mit csinálok. Csak segíteni szerettem volna neki, ha már leöntöttem.
- Hülye. Az nem fordult meg abban a nagy fejedben, hogy ő esetleg félre érti a szándékaidat? – sosem értettem, hogy ő hogy képes mindenből AZT kihozni. Én még beszélni sem tudok ARRÓL normálisan, ő meg mindent félre ért, és egyből arra asszociál, mármint a szexre.
- A tanárom. Csak nem gondolja, hogy olyasmiket akarok vele csinálni – vörösödtem el.
- Az egy dolog, hogy ha te nem akarod. Az meg egy másik, hogy ő most miket gondolhat – lefagytam. Volt valami abban, amit mondott. Ki tudja, miket gondolhat most rólam… Te jó ég.
- Úristen, most mit csináljak? – kérdeztem meg Inot, hátha ad valami értelmes tanácsot.
- Húzz a fejedre egy zacskót, változtass nevet, és hagyd el az országot. Nem tudom – mondta, ami egyáltalán nem segített – magadnak kell kijavítanod a hibáidat. Én ehhez nem értek. Vagy…- ez már nem tetszett – öntsd le megint, de ne a folttal foglalkozz, és vesd be minden tudásod…
- Tu-tudásom? Milyen tudásomat Ino? – az arcom égett a vörösségtől. Sosem tudtam normálisan beszélni vele az ilyesmiről.
- Nézz egy-két videót, aztán lesz némi elképzelésed róla – tanácsolta.
- Idióta – nyögtem, másra nem futotta a szókincsemből – na, és a holnapi bulival mi van? – tereltem el a témát. Kezdett nagyon kínossá válni a helyzet.
- Kettő körül lemegyünk hozzád Hinatával, aztán, ha meguntuk, akkor majd apa értünk jön, és hazavisz minket, ha az úgy jó.
- Nekem tökéletes, bár apa nem igazán szívlelte az ötletet, mikor említettem neki.
- Mert mi volt? – lepődött meg.
- Igazából semmi, csak nagyon húzta a száját, meg jött a szokásos dumájával. „Hogy túl fiatal vagyok az ilyes fajtaszórakozáshoz, meg hogy nem akarja elveszíteni az ő szeretett kislányát.”
- Milyen aranyos – gúnyolódott – amúgy azzal tisztában van, hogy nem sokáig maradsz az ő szeretett pici lánya? Nem sokára jön a hős lovag, ki elrabolja szívedet…
- Ino – szóltam rá – csak aggódik. Ez normális nem?
- De ennyire? –akadt ki. – Még a szellőtől is óv. De azért ugye jössz?
- Anya rábeszélte szóval igen.
- Akkor megnyugodtam. Amúgy visszatérve a tanár bácsihoz… - éreztem, hogy vigyorog, engem meg egyből elönt a vörösség. Pedig még nem is mondott semmi kiakasztót.
- Mi van vele? – köszörültem meg a torkom.
- Jól néz ki? – az a hanglejtés, ahogyan kiejtett a szavak roppant perverzen csengett.
- Ha tudnád mennyire… - sóhajtottam – fekete haj, szintén fekete szemek, hófehér bőr, piros ajkak… - idéztem fel az arcát.
- El tudom képzelni – nevette el magát – egy szex isten mi?
- Az – vágtam rá kábán. Még mindig a hatása alatt álltam.
- Hajts rá – szólalt meg Ino.
- Mi? – pislogtam nagyokat – te nem vagy normális.
- Most mért? A múltkor azt mondtad, hogy fiatal…
- Az egy dolog… - megint pipacspirossá vált az arcom.
- Hát jó – sóhajtotta lemondóan – te tudod kisszívem, de ha esélyt látsz rá, ne halaszd el. – vigyorgott.
- Ez milyen tanács már? – nyögtem.
- Ez az Ino féle tanácsadás szerelmi ügyekre – magyarázta lelkesen.
- Te meg a szerelem, az két külön dolog – mondtam.
- Megsértesz – nyávogta a telefonba, mint egy sértődött kisgyerek.
- Nem tehetek róla.
- Ino, vacsora gyere enni – hallottam barátnőm anyukájának a hangját, majd egy ajtócsukódást.
- Rendben – válaszolta – na, csajszi nekem mennem kell, akkor holnap.
- Oké. Igen holnap – mondtam.
- Szia.
- Szia – azzal elvettem a telefont a fülemtől, majd kinyomtam.
Lement a nappaliba, amit már belepett anyu által főzött ételek illata. Lelkesen mentem be a konyhába, és helyet foglaltam az asztalnál. Még egyszer rákérdeztem a holnapi bulira, mire apa megint jött a szokásos szövegelésével. Anyunak kellett lecsillapítania szegényt. Az engedélyt ugyan úgy megkaptam, mint előző nap, úgy hogy nem volt vele gond. Miután befaltam a vacsorát, elmentem fürdeni, végül egy filmet nyomtam be a DVD lejátszóba. A felénél elnyomott az álom, és a legvalószínűbb, hogy anya nyomta ki a filmet, mert mikor este felébredtem, már se a tv-m se a DVD-m nem ment.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
