Sasuke
Értetlenül bámultam még egy darabig. Sajnos nem tudtam ezen sokáig agyalni, mert közben megszólalt a csengő is. Felkaptam a cuccom, majd elindultam az osztályom felé. Végül is nevezhetem így, mivel az osztályfőnök helyettese vagyok, nem? Mikor elértem a keresett helységet megtorpantam. Pár percig farkas szemet néztem a kilinccsel, majd nagyot sóhajtva lenyomtam azt. Mikor az ajtó kinyílt, mindenki zavartan engem bámult, majd gyorsan a helyükre vánszorogtak. Beléptem, közben becsuktam az ajtót és az asztalhoz sétáltam.
- Sziasztok – köszöntem nekik – mivel még nem ismerjük egymást, arra gondoltam, mi lenne, ha ezt az órát az ismerkedésre tartogatnánk. Én is mesélek magamról, azután pedig ti is. Mit szóltok? – néztem körbe, de senki nem szólt semmit – Hát jó, akkor kezdem. Uchiha Sasuke vagyok. Egy fél éve tettem le a második diplomám, hogy mindenképpen taníthassak. Van egy bátyám is. Szabad időmben futni, olvasni meg kocsikázni szoktam.
- Tanár úr – szólalt meg egy vörös hajú szemüveges lány – lehetne egy kérdésem?
- Persze – bólintottam rá, közben helyet foglaltam.
- Eltetszik mondani hány éves? – az első meglepő kérdés a mai napon.
- Ha ennyire szeretnéd tudni, huszonkettő vagyok.
- És hogy- hogy a tanári állás mellett döntött? – kérdezte egy barna hajú srác – nem valami izgi állás.
- Ennek rengeteg oka volt.
- Na és van barátnője? – zavartan pillantottam vissza a vörös hajú lányra, aki kacéran mosolygott ám. Persze az se kerülte el a figyelmem, hogy közben a blúzának az első három gombja ki volt gombolva.
- Nem nincs – kezdtem a csajtól tartani. Talán Kakashi erre célzott?
- Hogy-hogy, hiszen egy ilyen jó képű férfinak biztos akadnak rajongói.
- Még nem találtam meg azt a lányt, akire szükségem lenne – zártam le a témát. -Nem szerettem, ha a magán életemben vájkálnak – na de most ti jöttök. Meséljetek magatokról. Kezdjük, az ablak felöli padsorral – majd a tekintetemet az első padban ülőre szegeztem.
Szép sorjában mindenki bemutatkozott. Elmondták a nevüket, hogy mit szeretnek, esetleg, hogy mik akarnak lenni. Mikor elérkeztünk a vörös hajú lányhoz, valahogy még a hideg is kirázott tőle. Kicsit sem feltűnően illegette magát, és pont ez volt az, amit utáltam a legtöbb nőben. Egyiket sem én érdekeltem, csak a külsőm.
- Uzumaki Karinnak hívnak. Imádom a divatos dolgokat, és szeretek a középpontban lenni – ezt valahogy észrevettem. Kíváncsi lennék rá, hogy hány tanárral játszotta már el ezt.
- Van még valami?
- Mit szeretne még tudni? – rebegtette meg a pilláit.
- Következő – szólaltam meg.
Csalódottan foglalt helyet. Nem hatott meg túlzottan a dolog. A következő három csaj is pont ugyan ilyen volt, mint ő. Vihogtak, illegették magukat. Komolyan ezeknek feltűnt, hogy ez egy iskola, nem pedig az utca egyik sarka? Manapság nem sok nő van, akire normálisan oda lehetne figyelni.
A tekintetem tovább siklott a következő tanulóra. Abban reménykedtem nem megint egy ilyen lányt kell végig hallgatnom. Mikor rá néztem, zavartan pislogott rám két szép szemével. Láttam, hogy egy kicsit feszült, és nem is tudja, hogy kivel kezdje. Erőtlenül is elmosolyodtam, ahogy a füle mögé tűrte rózsaszín tincseit, majd szóra nyitotta volna a száját, mikor valaki megelőzte.
- Na, mi van pinky? Elvitte a cica a nyelved? – fordult felé Karin.
- Kussolj – szólt rá a másik padsorból egy srác.
- Fogd be Inuzuka - förmedt rá a fiúra.
Én fogjam be? Nem tudom, hogy már megint ki cseszteti szerencsétlen lányt!
- Cöhh…nem tudsz te semmit. Mintha te jobb lennél – vágta rá a vörös – előtte eljátszod a jó csávót, a háta mögött viszont ugyan úgy kibeszéled. Ti se vagytok jobbak.
Meglepődve bámultam hol az egyikre hol a másikra. Valami itt nem volt rendjén. Még is mit ártott nekik az a lány? Míg azok ketten veszekedtek, én a tekintetemet a hátul kuporgóra szegeztem. Összehúzta magát, és nem nézett fel. Még egy szót sem szólt. Csöndben tűrte az egészet.
- Minek véded? – állt fel Karin.
- Mert mondjuk az osztálytársam? – csapott az asztalra a srác.
- Hé Kiba nyugodj már le – ütögette meg a vállát a mellette ülő – Nem Shikamaru nem hagyom abba. Megérdemelné ez a kis kurva, hogy megkapja végre a magáét.
Vajon ezeknek feltűnt, hogy én is bent vagyok? Hát, ahogy elnéztem őket, nem igazán vettek rólam tudomást. Most már értem, hogy Kakashi miért is mondta azokat a dolgokat. Nem is az illegetésre célzott, ha nem arra, hogy az egész osztály fel van lázadva szegény lány ellen. Abból, amit a vörös hajú mondott, még a srácok se kedvelik őt. Csak tudnám miért.
- Tudod te, hogy az mit jelent?
- Ja, pénzért árulja a testét a csaj szabadidejében.
- Én nem csinálok ilyesmit.
- Persze. Ne akard már bemesélni nekem. Tavaly jött az új irodalom tanár aztán összefeküdtél vele a jobb jegyért, mindenki tud róla. Ki is csapták miattad, de téged itt tartottak a pénzes szüleid miatt.
Ez kész őrület. Tudtam ám, hogy valami ne stimmel a csajjal, de ez kiakasztó volt. Mindenre számítottam, csak erre nem. Kakashi jobban is felkészíthetett volna erre, mikor figyelmeztetett.
Sakura
Mindig is gyenge voltam. Sose mertem kimondani azt, amire valójában gondoltam. Inkább szó nélkül eltűrtem a sértegetéseket, mint hogy még nagyobb bajba sodorjam magam vagy a családom. Ugyanis a legtöbb diáknak a szülei gazdagok voltak, és nem túl jó ötlet egy magam fajta senkinek provokálni a gyereküket, mert akár még bíróságra is vihetnék az egész ügyet. A szüleimnek van elég gondjai, is mint hogy még ilyesmivel is terheljem őket. Jobbnak láttam csöndben maradni. És aki leginkább szeretett csesztetni, az pont Karin volt. Felsőbb rendűnek érzi magát, pedig ahogy az előbb Kiba mondta nem több mint egy utcalány. Bár tagadja, hogy ő olyan lenne, csak a pletykák ellen még ő sem tud védekezni. Hogy az a tavalyi dolog igaz-e arról fogalmam sincs. De az biztos, hogy Sasuke senseire is ugyan úgy rá fog akaszkodni. Bár nem az én dolgom, még is egy kicsit sajnáltam. Egy két hónap múlva úgy is rájön, hogy ez az iskola sokban különbözik a többitől. Már ez a veszekedés is, amit megint csak én robbantottam ki nehezebbé teszi a helyzetet.
- És te képes vagy el hinni ilyesmit? Okosabbnak hittelek Inuzuka – vigyorgott a vörös hajú.
- Attól függetlenül, hogy a suli nem hozta nyilvánosságra a dolgot, mindenki tudott róla.
- Cöhh – nyögte – hazugság az egész. Én sosem tettem volna ilyesmit – most is csak játssza az eszét, csak hogy ne égjen le a sensei előtt.
- Ne játszd már az ártatlan kis lányt. Mindenki nagyon jól tudja, hogy te meg a drága csatlósaid miket műveltek főleg Sakurával – mutatott rám.
A legfurcsább még is az volt, hogy Sasuke-sama egy árva szót sem szólt. A tekintete Kiba és Karin között cikázott. Hol az egyikre hol a másikra pillantott. Majd végül megállapodott rajtam. Összehúztam magam, a fejem a térdemre hajtottam. Nem akartam a szemébe nézni. Ki tudja, miket gondolhat most rólam.
- Ne védd már azt a fruskát. Nem éri meg.
- Őszintén mit ártott neked? – szólt közbe Gaara is. Meglepődve kaptam fel a fejem. Már ő is kezdi? Mért vagyok én ilyen szerencsétlen?
- Ha ti azt tudnátok – ajkai gúnyos mosolyra húzódott. És most lesz az a pillanat, amikor minden féle hazugságot kitalál, csak hogy bemocskoljon.
A szemeim már így is könnyekben úsztak. De hogy végig hallgassam, ami hazugságait ahhoz már nem volt türelmem. Megtöröltem a szemeimet, majd szó nélkül felálltam, és kisétáltam az ajtón, amit aztán szép nyugodtan becsuktam magam után. Kicsit még meg is könnyebbültem, hogy nem kell hallanom őket. Még a büntetés gondolata se zavart annyira, mint hogy tovább üldögéljek ott bent. Szó nélkül távozni az óráról, ilyet is csak én csinálhatok. Tavaly elég sokszor megtettem, és ez idáig mindig megúsztam a büntetést. Kakashi egy párszor utánam is jött, hogy megnyugtasson, de nem ért vele sokat. Nyeltem egy nagyot, majd elindultam a kihalt folyosón. Hogy hova is igyekeztem, azt nem tudom, csak minél messzebb tőlük.
Miután sikerült tisztes távolságba kerülnöm az osztálytól neki álltam egy üres terem keresésének. A kémia terem pont meg is felet ennek a célnak. Ha jól láttam, akkor ez a folyosó per pillanat teljesen üres. Nem folytak itt órák, és ez valahogy megnyugtatott. Beültem az első padba, majd mélyen a gondolataimba merültem.
Vajon hol rontottam el? Hiszen kilencedikben még tök normálisak voltak velem. Senkinek nem volt velem baja. Mindenki annyira jó fej volt, és az a sok hülyéskedés… Az okát senki sem mondta el, hogy miért kerülnek. Bár volt egy olyan érzésem, hogy Karin keze is benne volt. A tízediket már úgy kezdtem, hogy az egész suli utált. Hiába próbáltam bármit is tenni ellene, senki sem hallgatott meg, elküldtek. Így hát egyedül maradtam. Az a ok megvető pillantás eleinte kiborított, de most már szinte hozzászoktam. Inkább azon lepődök meg a legtöbbször, ha valaki csak egy kedves mosolyt képes felém küldeni. A tanárok az egyetlenek, akik képesek engem ember számba venni. Elég sok pletyka kering arról, hogy nyalok nekik, pedig ez egyáltalán nem igaz. Én veszem a fáradságot, és megtanulom a feladott házit nem, mint a többiek, akik a suli után késő estig a városban csavarognak, buliznak, és egyéb dolgokat művelnek. Szép kis társaság mondhatom. Ilyenkor áldom az eget, hogy én nem ilyennek születtem. Inkább leszek egyedül, mint hogy átmenjek ribancba.
A gondolataimból két nagyon ismerős hang zökkentett ki. Nyeltem egy nagyot, majd felpattantam a helyemről, és valami menedéket keresgéltem. Már csak az hiányzik, hogy ezek is belém kössenek vagy még rosszabb… Megráztam a fejem, és elindultam a hátsó szekrények felé. A fal és a szekrények között volt annyi hely, hogy beférjek közéjük. Túl jól ismertem már a szituációt. Mindig ide bújtam, ha hozzájuk hasonlókról volt szó. Próbáltam minél halkabban osonni, de még ezzel nem is volt gond. A padlóra valami lötty volt kiöntve én meg annyira igyekeztem hangtalanul hátra menni, hogy fel sem tűnt. Mikor ráléptem rendesen hátra vágódtam. Nyöszörgések közepette sikerült feltápászkodnom, de úgy tűnik a velük való találkozást még sem úszom meg.
- Nocsak-nocsak, mit látnak szemeim – vigyorogta Sasori, de a tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam.
- Csak nem a mi szeretett Sakuránk? – csatlakozott hozzá Deidara is.
- Milyen rég láttuk egymást – jöttek közelebb, mire én ösztönösen hátrálni kezdtem.
- Hülye, fejezd be – vágta tartón a szőke a vöröset – nem látod, hogy fél tőled? – azzal egy gúnyos mosoly kíséretében megragadta a csuklóm, és felhúzott magához. Nagyot nyeltem. Minden porcikám remegett.
- Mi–mit akartok?– dadogtam. Nem mertem a szemükbe nézni. Nem akartam látni, hogy pontosan mire is gondolnak.
- Szerintem nagyon jól tudod – suttogta a fülembe, közben a száját végig húzta a nyakamon. Még a hideg is kirázott tőle.
- Remélem, nem hiszed, hogy csak te fogsz szórakozni? – Sasori kirántott barátja karjaiból, majd neki lökött a falnak. A fejem hangosan koccant a mögöttem elterülő falnak. Egy kicsit bele is szédültem.
- Úgy tűnik a kicsi Sakura ki lógott az óráról – vigyorgott Dei – rossz kislány vagy tudod?
- Fog be, és csukd be azt a nyamvadt ajtót – nyögte Sasori, közben közelebb lépett, majd a két ujja közé fogta az arcom – ne aggódj nem lesz semmi baj – suttogta.
- Ha nem engedtek el sikítok – néztem a szemébe.
- Nyugodtan. De itt senki sem fog hallani, te is tudod – lépett hozzánk a szöszi is. Elém guggolt. A kezeivel a szoknyám alá nyújt, én meg egy jól irányzott rúgással leterítettem – hülye kurva – nyögte.
- Milyen kis heves – gúnyolódott a vörös, majd akár akartam akár nem megcsókolt. A kezeimet a falnak szorította. Bár hogy próbáltam, nem tudtam szabadulni.
„A fenébe is – a szemembe könnyek gyűltek – valaki kérem, segítsen.”
Sasuke
Meglepetten bámultam a rózsaszínt, ahogy egy szó nélkül elhagyja a termet. Mondjuk ebből a szócsatározásból nekem is kezdett elegem lenni. Kicsit szabad szájúak, és ahogy egyre többen csatlakoztak ehhez az egészhez, roppantul felidegesített. Megragadtam a naplót majd neki basztam az asztalnak, hogy végre észrevegyenek. Egy pár pillanatig farkas szemet néztem velük.
- Mindenki azonnal üljön a helyére – utasítottam őket, mire nagyot nyelve leültek – fogalmam sincs mi volt ez az előbbi, és hogy mi bajotok van azzal a lánnyal, de ez a viselkedés elfogadhatatlan. És nem is marad következmények nélkül – körbe néztem, majd a szemem, hol az Inuzuka, hol pedig az Uzumaki között cikázott. Nem is tudtam, hogy Naruto egyik rokona is idejár. Eddig nem is hallottam róla – ti ketten most felmentek az igazgatóiba – böktem az ajtó felé.
- De tanár úr – kezdte volna a fiú mikor leintettem.
- Nincs, semmi de. Induljatok- szóltam rájuk élesebben, mint ahogy eredetileg terveztem.
Egy fintor kíséretében, mind ketten felálltak, és elhagyták a termet. Csönd telepedett az osztályra, mikor kiléptek az ajtón. Össze kellett szednem a gondolataimat, hogy most mit is kéne csinálnom. Itt hagyni nem hagyhatom őket, de azt a lányt is vissza kéne hozni. Sóhajtottam, majd felemeltem a tekintetem.
- Itt hagyhatlak titeket, míg visszahozom az osztálytársnőtöket? – reménykedtem, hogy nagyon nem utáltak meg ezért. De jobb ötletem nem támadt.
Mindenki engem méregetett, majd egy barnás szőke hajú négy copfos lány meg szólalt.
- Persze tanár úr, bízza csak őket rám – mosolygott.
- Köszönöm - mondtam, majd felkaptam a cuccom, és a lány utána mentem.
Mikor kiléptem az ajtón akkor jutott az eszembe, hogy azt se tudom, hol keressem. Túl nagy az iskola, bárhol lehet. Mivel jobb választásom nem volt elindultam jobbra, hátha szerencsém lesz. Mikor végig sétáltam a folyosón és épp fordultam volna be egy takarító nőnek ütköztem.
- Elnézést – nyögtem zavartan – nem ütötte meg magát?
- Nem, jól vagyok – küldött felém egy bátorító mosolyt, amitől megkönnyebbültem.
- Ő nem látott erre véletlenül egy alacsony rózsaszín hajú lányt?
- Ó csak nem a kicsi Sakurára gondol – kérdezte
- Azt hiszem rá, de a nevét igazából nem tudom – vakartam meg a tarkóm zavaromban.
- Az előbb mintha a kémi teremnél láttam volna – mondta – már megint bántották szegénykét?
- Volt egy kisebb veszekedés. És merre találom a termet?
- Mennyen végig a folyosón, majd forduljon balra. Az a folyosó most üres.
Köszönöm szépen – mondtam, majd elindultam, hogy becserkésszem a lányt.
Mikor a folyosóra értem furcsa hangok ütötték meg a fülem. Lassan közelítettem meg a 201-es, és nem tévedtem, a hangok tényleg onnan jöttek. Próbáltam beazonosítani, hogy kitől is származhatnak, de nem sikerült. Az biztos, hogy két férfi volt bent, az ő hangjukat felismertem, de a harmadikat nem tudtam. Igazából csak nyögéseket hallottam. Talán befogták a száját? Vagy azok valami más miatt törnek fel a torkából. Az utóbbi gondolatot inkább elhessegettem. Ilyenre csak nem vetemednének a diákok hisz ez egy iskola, bár van egy pár szabad szájú kölyök. Valahogy nem lepődnék meg, ha még is beigazolódna…
Vettem egy mély sóhajt, majd lenyomtam a kilincset. Igyekeztem minél halkabb lenni, ne hogy észrevegyenek. Résnyire nyitottam az ajtót, hogy be tudjak lesni. Úgy tűnt nm vettek észre, de az a látvány, ami fogadott megdöbbentett. A keresett lány – mit is mondott a nő, hogy hívják? Sakura azt hiszem – ott feküdt annak a két marhának a karjaiban. A vörös hajú épp a szoknyája alatt nyúlkált, míg a másik épp a blúzát gombolta ki. Aztán valami csoda folytán a tekintetünk találkozott. Pirosra kisírt szemeivel engem bámult, és mintha egy pillanatig meg is könnyebbült volna.
Nem bírtam tovább nézni. Gondolkodás nélkül bevágtam az ajtót, mire mindketten felkapták a fejüket. A cuccomat leraktam a legközelebbi asztalra, majd oda sétáltam hozzájuk és a gallérjuknál fogva felrángattam őket a földről.
- Maga meg még is ki a franc – nyögte a vörös hajú, közben igyekezett kiszabadulni a szorításból.
- Valaki, aki nem fogja hagyni, hogy ezt szárazon megússzátok – sziszegtem. - Undorítónak találtam őket. Legfőképpen a viselkedésüket. Elítéltem azokat, akik képesek megütni vagy akár nemi erőszakot elkövetni egy nő ellen.
- Biztos benne? Vannak ám az apámnak kapcsolatai – sziszegte a szőke.
- Nekem is vannak, és simán elérem, hogy lecsukjanak titeket molesztálásért – mondtam, mire összerezzentek – na, tünés – engedtem el őket – meg ne lássalak titeket még egyszer a közelében.
Mondtak még egymásnak valami, majd elhagyták a termet. Felsóhajtottam, majd a lányra néztem. Könnyes szemekkel bámult rám, a teste remegett. Igyekeztem nem feltűnően bámulni, de nehéz volt nem rá nézni. A kigombolt blúza és a felcsúszott szoknyája szinte vonzotta a tekintetem. Mikor látta, hogy őt méregetem elvörösödött és hátat fordított nekem. Éreztem, ahogy az arcom pillanatok alatt pipacs pirossá válik. Zavartan fordítottam el a fejem. Akár a diákom akár egy kislány – hozzám képest – számomra is csábítóvá tud válni egy fedetlen női test, bár rajta volt ruha, még így is robbant sexi volt.
„Talán Itachinak tényleg igaza van, és szükségem lenne egy nőre. Mert tényleg nem normális, hogy egy fiatal kislánytól felforrósodik a testem.” – futott végig az agyamon.
- Köszönöm – nyögte a lány, amivel kizökkentett a gondolataimból. Előttem állt teljesen felöltözve, de az arcán elterülő zavartság még mindig nem tűnt el.
- Nem kell. Más is meg tette volna.
- Ebben nem vagyok olyan biztos – motyogta – sajnálom, hogy csak úgy kimentem az óráról – hajolt meg hirtelen - most biztos meg büntet érte.
- Semmi ilyesmiről nincs szó – paskoltam meg a fejét – jól vagy?
- Igen – mondta pirulva – hála a senseinek. Esetleg van valami, amivel megköszönhetném?
- Megköszönni – nagyokat pislogtam rá – nem szükséges.
- Biztos?
- Igen – bólintottam – talán jobb, ha megyünk.
- Rendben- mosolygott rám, majd elhagytuk a termet.
Sakura
Mikor megláttam Sasuke-sama-t nagy kő esett le a szívemről. Tudtam, hogy minden rendben, hogy nem kell aggódnom semmi miatt. Mikor bejött és elküldte őket hálás voltam, és utána is olyan kedvesen viselkedett velem. Nem volt dühös, amiért csak úgy leléptem az órájáról, és még segített is. Bár mikor a földön feküdtem a szétnyílt blúzban és a feltolt szoknyámban, akkor kicsit zavarba hozott a tekintete.
A nap hátralevő részében többször is összefutottunk, olyankor a szívem vadul kalapált, mintha ki akarna törni a helyéről. Ő pedig bátorító mosolyokat küldött felém, ami csak fokozta ezt az érzést. Minden egyes alkalommal zavartan kaptam el a fejem, és igyekeztem valami másra koncentrálni, de olyan nehéz volt. Bár a legfurább még is az volt, hogy se Deidara se Sasori nem közelített meg a nap folyamán többször. Mikor megláttak jobbnak látták lelépni. Csodálkoztam is, hogy a sensei tényleg ennyire hatással volt-e rájuk, és jobbnak látták nem bajba kerülni vagy csak megjátszották magukat, és épp terveket szövögettek. Az előbbinek jobban örültem volna. Karin sem piszkálódott többet, és a legfurább, hogy Kiba még bocsánatot is kért, pedig miattam kapott igazgatóit a lánnyal együtt. A szünetekben folyton körülvettek, és arra bíztattak, hogy nyugodtan álljak ki magamért. Zavartan pislogtam rájuk, hogy miért mondanak nekem ilyesmit. Ráadásul én sem a nagy számról vagyok híres.
Viszont a szüleimnek egy szót sem szóltam erről az egészről. Volt nekik elég bajuk, nem hogy még ezzel terheljem őket. Tudom, hogy így is nagyon aggódnak miattam, de ez akkor is az én problémám. Ahogy a legtöbb szülő ők is a szívükön viselik a sorsom, és néha képesek túlzásba is vinni ezt. De én így szeretem őket.
A vacsi után egyből a szobámba mentem, és neki láttam tanulni. Fél tíz fele mindennel elkészültem, és elindultam, hogy lezuhanyozzak. Mikor neki álltam levetkőzni, eszembe jutott, hogy a sensei, hogyan is nézett rám. Elvörösödtem, és igyekeztem minél hamarabb elhessegetni ezeket a gondolatokat, de nem sikerült. Folyton a szemem előtt lebegett az arca, ahogy engem néz. Gyorsan lefürödtem, majd visszaérve a szobámba-ágyba bújtam.
- Tudja sensei, maga az én hősöm – suttogtam, majd egy mosollyal az arcomon nyomott el az álom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
