Naruto ijedten nézett körül, azt remélve, hogy senki sem látta meg őket így. Amikor már biztos volt benne, hogy egyedül vannak, megkönnyebbülten sóhajtott fel, közben zaklatott szemeit a fiúra szegezte, aki most egy macska testbe zárva várta, hogy barátja magyarázatot adjon neki. Sasuke dühös tekintettel bámult vissza a szőkeségre, aki idegesen nyelt egyet, és valami értelmes megjegyzés után kutakodott, de semmi nem jutott az eszébe, amivel kimagyarázhatná magát. Hogy is tudott volna bármit is mondani, ha még ő maga sem tudta mi történt? Egy üres dobozka volt némi lila porral a belsejében. Ezen kívül semmi kézzel fogható okot nem talált minderre, ami az imént történt.
Az Uchiha fiú türelme kezdett fogyni, ami miatt Naruto arcán egyre több izzadság csepp gördült végig. Tudta, hogy minél tovább húzza az időt, annál nagyobbat fog kapni a fejére. Barátjának igaza volt, talán még sem volt olyan jó ötlet elhozni azt a ládikát.
- Figyelj, ígérem, visszacsináljuk, csak adj némi idő – emelte fel a cicust, aki kieresztett körmeivel lóbálta meg a fiú arca előtt mancsait.
Naruto még nagyobbat nyelt, mint az imént. Még az Ádám csutkája is sokkal lassabban emelkedett meg és zuhant vissza a helyére. Az idegessége csak fokozódott, főleg hogy Sasuke aranyos pofikájáról mást se lehetett leolvasni, mint a tiszta gyilkolási vágyat. Most az egyszer tényleg nagyon elcseszte a dolgot, még ha nem is szánt szándékkal.
- Mennyünk hozzám, aztán kitalálunk valamit – meg sem várta csapattársa reakcióját, felkapkodta a szanaszét heverő ruhadarabokat, és a dobozt, majd futásnak eredt.
Szinte hazáig meg sem állt. Úgy száguldott végig az utcákon, mintha az élete múlna rajta. Bár ez valamilyen szempontból igaz is volt, ugyan is, ha Tsunade rájön minderre, akkor nem csak őt, de még Sasukét is kicsinálja.
Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor már látni vélte a lakása ajtaját. Az utolsó lépéseket lihegve tette meg. Előkotorta nagy nehezen a kulcsát, majd a zárba helyezve elfordította, és lenyomta a kilincset. Az ajtó egy kattanás kíséretében kitárult, Naruto pedig mindent, ami eddig a kezében volt elejtett, persze beleértve Sasukét is, aki egy igen hosszú nyávogás közepette adta tudtára a szőkeségnek, hogy mekkora egy marha. Nagy nehezen összeszedte magát a földről, és távolabb mászott tőle.
- Bocsi – vakargatta meg a tarkóját zavarában, mire a fekete szőrmók behúzódott az egyik sarokba, hogy minél távolabb legyen a fiútól. – talán szólni kellene valakinek, hát, ha tud segíteni, még mielőtt bárki is rájönne erre. – elmélkedett magában az Uzumaki srác, közben lopva barátja felé pillantott, aki megint csak a kieresztett körmeivel latolgatta a bosszúját. – ő… azt tedd el, jó? – erőltette mosolyt varázsolt arcára, közben két lépést hátrált, majd egy mély levegőt véve berohant a szobájába, és magára zárta az ajtót.
Sasuke csak bámult utána, nem tudta mire vélni ezt a reakciót a fiútól. Az egy dolog, hogy szívesen kicsinálná, az meg egy másik, hogy ilyen állapotban semmit se tudna ellene tenni. Maximum, ha csak ki nem kaparja a szemét a helyéről, bár az megint kérdésessé vált, hogy hogyan vigye véghez.
Percek teltek el így, hogy Naruto a szobájába motoszkált. Hol csattogás, hol egy-egy káromkodás hallatszódott ki, de még így sem tudta kitalálni a srác, hogy mit csinálhat, azaz idióta egymagában. Nem hiányzott neki, hogy még nagyobb felfordulást okozzon a hülyeségeivel. Így is elég nagy kalamajkába keveredtek, pedig a reggel milyen békésen indult a részéről. És ez is csak addig tartott, míg végül meg nem jelent a szokásos szövegével. Nem volt több számára, mint egy marha.
A gondolataiból kizökkentve Sasukét, a szőkeség rontott ki az ajtón a szokásos róka vigyorával. Úgy tűnt valami rendesen feldobta, talán rájött miként oldhatnák meg ezt a csöppnyi problémát, bár erre kevés volt az esély. A cica erőltetett figyelemmel méregette barátját azt remélve, hogy kinyögi, mi baja is van.
- Rájöttem – lelkesedett, és azzal a mozdulattal felkapta az Uchihát a földről – szólnunk kéne Sakura-channak.
Sasukében kezdett egyre inkább felmenni a pumpa. Még is, hogy feltételezhette azt egy pillanatig is, hogy a srácnak valami értelmes dolog jutott az eszébe? Ez az ember, egyre reménytelenebbnek tűnt. Egyáltalán, hogy magyaráznák ki ezt Sakurának?
- Mit mondanánk neki? Hogy összeverekedtünk leromboltuk a Hokage irodáját, én meg macska lettem vagy mi? – magyarázta Sasuke, amiből persze a másik srác semmit sem értett. Értetlenül pislogott rá, és ez csak pár perccel később esett le neki.
- Nem értelek –rázta meg a fejét, mire az Uchiha egyből szabadulni próbált az őket tartó kezekből. – nem mész sehova – szorította még jobban – addig nem, amíg ki nem találunk valamit.
- Én aztán nem maradok a közeledben – nyávogta, és még jobban neki állt kalimpálni, sikertelenül. – engedj el te idióta – nézett végre bele a kék íriszekbe, amik vígan csillogtak a szenvedését látva. – te akartad – mondta neki Sasuke, és a körmeit végig húzta a fiú arcán, aki sikítva hajította el őt.
- Hülye Sasuke – nyögte könnyes szemekkel, miközben a három pici karcolást dörzsölte.
A srác legalább öt lépés távolságot hagyott maguk között, nem akarta, hogy Naruto még véletlenül is közelebb legyen hozzá. Már így is elege volt belőle, és ennél már csak nagyobb bajt hozna a fejére. Nem hiányzott ez neki. Amint távolabb került tőle, leült és merev tekintettel bámult rá, közben megnyalta a sebet ejtő mancsát jelezve, hogy készen áll megint bevetni, ha úgy adódik.
A szöszi könnyes szemekkel bevonult egy másik szobába, amiről az Uchihának fogalma sem volt, hogy mi lehet. Egy csöppet közelebb merészkedett, és belesett az ajtón. Naruto épp a tükör előtt vizslatta az arcát, ahol az előbbi támadás nyomai látszódtak. Pici véres csíkok húzódtak végig rajta, ő pedig ezt valamilyen krémmel próbálta enyhíteni. Míg a fiú a sebeit ápolgatta, addig Sasuke lopva körbe pillantott a nappaliban, hátha talál valamilyen menekülési útvonalat. A tekintete azonnal megállt a félig nyitott ablakon, amit eddig észre sem vett. Oda lopódzott, és épp felugrani készült az ablakpárkányra, mikor Naruto kijött. Tekintetét először barátjára, majd a kis nyílásra szegezte, azonnal le is esett neki, hogy a cica mit is szándékozik tenni.
- Sasuke, ezt te sem gondolod komolyan – tett két lépést felé, mire a srácnak se kellett több, felugrott és eltűnt az ablak mögött.
Naruto mindent, ami a kezében volt elhajított és a fiú után rohant, hogy minél hamarabb visszahozza. Annyira belelendült a futásba, hogy még a küszöböt sem tudta pofára esés nélkül átlépni, így jó nagyot esett a srác. Azonban nem törődve a horzsolással a lábán felpattant és barátja után sietett, aki már elég mesze járt tőle.
Sasuke szedte a lábát, ahogy csak tudta, nem akart Naruto közelében lenni, aki képes lenne még jobban rontani a helyzeten. Nem igazán hatotta meg a mögötte lohol fiú kiabálása, inkább mentette a saját irháját, mielőtt tényleg nagyobb baj keletkezik ebből az egészből.
- Sasuke, állj már meg – lihegte az Uzumaki, miközben igyekezett minden szembejövő embert kikerülni, ne hogy fellökje őket.
Azonban egy pillanatra nem figyelt, és már is szem elől vesztette a kis szőrgombolyagot. Hasra vágta magát, és négy kéz láb kezdett kúszni a földön, hátha megtalálja, közben a nevén szólongatta a csapat társát, akinek semmi kedve nem volt elő bújni. Úgy tűnik egyáltalán nem hatott meg a szőke szenvedése, ami vagy tíz percig tartott, utána leült az út kellős közepére, és mélyet sóhajtott
- Basszus Sasuke – nyögte reménytelenül.
Miközben a gondolataiba merülve próbált valami tervet kitalálni a megtalálására, egy kis fiú sétált mellé, és aggódva fixírozta a magában motyogó srácot. Narutonak bele telt pár pillanatba, hogy kapcsoljon, már nincs egyedül. Valaki kíváncsian bámulja őt. Felemelte a fejét, és egy hatalmas barna szempárral találta magát szembe, amik furán néztek vissza rá. Mosolyt varázsolt arcára, ezzel meg nyugtatva az előtte toporgót, és vígan megszólalt.
- Eltévedtél? – kérdezte, közben végig nézett a tömegen – anyukád hol van?
- Ott van – mutatott egy harmincas éveiben járó szőke hajú nőre, aki épp almát vett az egyik árustól.
- Akkor mit szeretnél? – pislogott rá értetlenül, nem igazán tudta most mit kellene tennie, azt hitte eltévedt.
- Azt a cicát keresi, aki az imént futott el? - a gyermek hangja lágyan csengett.
- Ő igen – vágta rá értetlenül.
- Arra ment – mutatott egy kis utca felé, ami alig pár lépésre volt tőle.
Naruto szeme azonnal megtelt lelkesedéssel, és egyből felpattant. Mielőtt elindult volna, még hálásan megköszönte a kisfiúnak a segítséget, aztán már ment is, hogy megtalálja elszökött barátját.
Sasuke dühösen bámulta az előbb lejátszódó kisjelenetet, átkozta magában azt a gyereket, amiért elárulta neki, hogy hol rejtőzik. Idegesen hátat fordított, és berohant az egyik kis repedésbe, ami pont akkora volt, hogy ő befért oda. Csak remélni tudta, hogy Naruto nem marad sokáig, és megszabadul tőle egy időre. De sajnos, ahogy lenni szokott, csak ne tudta magáról levakarni az idegesítő srácot.
Naruto mikor bekanyarodott pont elcsípte az Uchiha farkának a végét, ahogy elrejtőzik a kis résben, és egyből odarohant. Megint hasra vágta magát, közben kék szemeivel bele bámult a repedésbe, ahol a cicus meghúzódott. Sasuke már készítette a karmait, hogy megint támadhasson, ha Naruto nyúlkálni mer, de úgy tűnt nem ijeszti meg a fiút, aki lelkesen dugta be a kezét, hogy kirángassa onnan. Sajnos az első próbálkozás mit sem ért, ugyanis a lyuk elég mély volt ahhoz, hogy Naruto keze ne érje el. Sasuke megkönnyebbülten sóhajtott fel, és gonoszan csillogó íriszeivel bámulta a szenvedő fiút.
- Ne akard, hogy kiráncigáljalak – szólt rá a szőke, miután megunta az értelmetlennek tűnő hadonászást. Sasuke erre csak egy nyávogással válaszolt jelezve, hogy nem hajlandó megadni neki magát. Nem ijed be ennyitől.
Az Uzumaki fiú megunta az egy helybe ülést, újra próbálkozni kezdett, és most sikerül is elkapnia Sasuke farkát, amin rántott egy nagyot, és kikapta onnan szerencsétlent, aki hevesen tiltakozott e bűntény ellen. A szorítás azonban abba maradt, és hirtelen el is engedte fogva tartója. A jó reflexeinek hála sikerült talpra érkeznie. Egy nagy csattanás zökkentette ki a gondolataiból.
Mikor megfordult egy dühös szempárral találta magát szembe, bár valószínű volt, hogy a tulajdonosa nem rá haragudott, ha nem Narutóra, aki a fejét simogatva próbált valami ésszerű magyarázatot adni tettére.
- Sa-sakura-chan… - kezdett volna bele a mondanivalójában, mikor az említett lány közbe szólt.
- Még is mi a fenét csinálsz Naruto? – a hangja remegett a feszültségtől – ha nem az emberek idegeit húzogatod, akkor szegény állatokon éled ki idegesítő hajlamaidat, vagy mi?
- Fél-félre érted – dadogta, közben a kezével hevesen integetett, de a lány mintha meg sem halotta volna, Sasukéhoz lépett, felemelte a földről, és szorosan magához ölelte.
Sasuke próbálta eltolni magától a lányt, igyekezett szabadulni a bilincsként szorító karokból, de nem ment. Ráadásul a lány közvetlenül a melléhez nyomta szegény macskát, így elég kellemetlenül is érezte magát miatta, amiért ilyen közelségbe került vele.
- Jaj, szegénykém – simított végig a fejecskéjén – mit csinált veled ez a marha? – nagy zöld szemeivel bámulta a cicust, hátha válaszol a neki szánt kérdésnek.
Sasuke már nyitotta volna száját, mikor rájött, hogy a lány úgy sem értene belőle egy mukkot sem, így inkább visszacsukta, és csöndben maradt.
- Sakura-chan én ezt a helyedben nem csinálnám… - szólalt meg hirtelen Naruto – engem is bántott – tette még hozzá, közben az arcán lévő horzsolásokra mutatott.
- Megérdemelted – vágta rá a lány – nem kellett volna bántanod.
- De hisz nem is csináltam semmit…
- Na, persze – forgatta meg zöld szemeit, majd sarkon fordult, és elindult a karjaiban lévő Sasukével, aki a lány vállára hajtotta a fejét, és gonosz pillantásokkal méregette a földön heverő fiút.
A srác éppenséggel nem volt elragadtatva az örömtől, hogy Sakurával kell lennie, de ha jobban belegondol, akkor inkább ő, mint az a féleszű Naruto, aki folyton csak bajt csinál. Most se kellene ilyen állapotban lenni, ha a szöszi nem keresi fel reggel, és kezd neki a hisztijének. Csak tudná, miért szól bele állandóan a dolgaiba, hisz semmi köze hozzá.
- Ne aggódj, nem hagyom, hogy megint bántson – szólalt meg Sakura immáron lágyan csengő hangján, ami fura mód megnyugtatta őt.
Nem szólt semmit, csöndben haladtak végig az úton. Igazából volt egy ötlete, hogy a lány pontosan hova is viszi, de nem állt neki ellenkezni. Valahogy ott volt a legnagyobb biztonságban, Naruto oda nem jöhetett utána engedély nélkül. Ráadásul valahogy az értésére kéne adni, hogy ő kicsoda is valójában, mert biztos nagy balhé lenne belőle, ha csak utólag derülne ki, hogy Sakura mind végig őt, a nagy Uchiha Sasukét ölelgette. Ami számára is elég kellemetlen volt.
A lány egyszer csak megtorpant, közben a táskájában matatva a kulcsát húzta elő, amit aztán a zárba helyezett. Az ajtó két kattanással jelezte, hogy be lehet menni, Sakura pedig benyitott. Mikor átlépte a küszöböt, lerakta Sasukét a földre, aki kíváncsian nézett körül a kis lakásban. Most volt itt először, ezelőtt még sose járt a lány lakásában, amitől megint furán kezdte magát érezni.
- Nézz körül – simított végig a fejecskéjén a lány – addig keresek valami ennivalót.
Sakura mintha a gondolataiba látott volna, a hasa az étel említésére, azonnal korogni kezdett. Zavartan húzta össze magát, mire a lány egy pici nevetés közepette az asztalhoz sétált, ahová a táskáját tette. Előhúzott belőle egy konzerves dobozt, amit aztán a konyha pultra tett. A fiókot kihúzva belenyúlt, és kiemelt belőle egy konzervnyitót. A fém dobozkára helyezte, és neki állt felnyitni a cicának szánt élelmet. Ahogy végzett vele kiöntötte egy műanyag tálba, vizet is engedett mellé, majd a földre helyezte.
- Gyere enni – intett Sasuke felé, aki vonakodva elindult hozzá.
Tekintetét a tálra szegezte, ahol pici húsdarabok sorakoztak egymás hegyén, hátán. Már magától az illatától rosszul lett, nem hogy még meg is kóstolja. Senki nem tudná rávenni arra, hogy macska kaját egyen, még ha cicává is változott.
„Én aztán meg nem eszem” – gondolta magában a fiú.
Sakura aggódva fixírozta a kis szőrgombolyagot, aki csak bámulta a konzervet, és nem evett belőle. Óvatosan megsimogatta a fejét, majd közelebb tolta neki, hátha rá tudja ezzel venni az evésre, de mind hiába.
- Nem szereted? – a hangja csalódottan csengett, ami még Sasukét is meglepte. A szomorúságtól csillogó szemeibe bámult, ami pár perce magával ragadta, majd nagy nehezen elkapta a fejét. – nem akarod a kedvemért megkóstolni?
Sasuke hevesen megrázta a fejét, de a lány csak nem akart beletörődni az elutasításba. Percekig noszogatta, hogy egyen belőle, végül megunta és a hűtőhöz sétált. Kinyitotta, és ki vett belőle egy csirke combot, ami a tegnapi ebédből maradt meg.
Visszasétált új kedvencéhez, és elé rakta. Sasuke némán szemezett az elé készített husival. Végül megadva magát a hasának, neki látott enni. Sakura elmosolyodott új barátja mohó habzsolásának, majd felállt és töltött magának egy pohár teát. Ő nem volt. Majd este összedob valamit magának meg a válogatós cicusnak is.
Ahogy kiitta a pohárból a teát, neki állt elmosni, és a helyére tette. Ahogy végzett, megszólalt a csengő. Megtörölte a kezét, majd az ajtóhoz sétált. Mikor kinyitotta a vékony deszkalapot, egy sóhaj csúszott ki ajkain. Vajon miért nem lepődött meg rajta, hogy Naruto toporog előtte?
- Mit keresel itt? – kérdezte a fiútól.
- Az a macska… - nem tudta befejezni, mivel a lány karon ragadta és a cicához húzta.
- Ez csak egy ártatlan állat, mi bajod van? – mutatott felé, mire Sasuke ösztönösen hátrálni kezdett. Már kezdett megnyugodni, hogy megszabadult tőle egy kis időre, hát rosszul sejtette.
- Sakura-chan ez nem i…- mielőtt még befejezhette volna, Sasuke a lábába mélyesztette a körmeit, megakadályozva, hogy bármit is kikotyogjon. – Ááááá – tört ki a fiúból. – hülye dög – ugrálta körbe-körbe fél lábon a nappalit.
- Idióta – suttogta Sakura, majd az ölébe vette a cicát, aki nagyon szabadulni szeretett volna tőle. – nyugi, én nem foglak bántani. – simogatta meg a hasát, mire a fiút valami különös érzés járta át.
Érdekes módon jól esett neki az érintés, elégedetten nyúlt el az őt körül ölelő karok között. Élvezte, ahogy vékony bundájában matatnak a lány vékony ujjai. És fura hangot hallatott közben, amit az emberek dorombolásnak neveznek. Röviden és tömören Sakura rátapintott arra, hogyan nyugtassa le Sasukét.
- Na, mi az? Csak nem élvezed? – nevette el magát a Haruno, majd a tekintetét Narutora szegezte, aki bambán figyelte az előbbi kis jelenetet.
- Sakura-chan ne is figyelj rá – kikapta a lány kezéből – egy kétszínű dög. Csak szórakozik, ne vedd komolyan – közben ide-oda rángatta szegény Sasukét, aki szíve szerint jól megverte volna azt a majmot. Hogy lehet valakinek ennyi esze?
- Naruto – szólt rá Sakura – nem tudom, mi a franc bajod van, de ne rángasd szegényt, még valami baja esik. – vett egy mély levegőt - Ráadásul veled sincs minden rendben, szóval menny haza, és pihend ki magad. – azzal elvette tőle Sasukét, majd a földre tette.
A srác, ahogy elérte a padlót, a lány lába mögé húzódott jelezve, hogy az Uzumaki ne merjen a közelébe menni.
- De… de… - próbált valami értelmes dolgot kitalálni, de semmi nem jutott az eszébe.
És Narutot az is dühítette, hogy Sasuke most simán a lány háta mögé bújik, de ez előtt, meg folyton csak bántotta. Hogy lehet ennyire kétszínű? Ha nem szól erről Sakurának, akkor a lány tuti ki fogja csinálni, miután a fülébe jut, hogy mit is csináltak és még nem akart meghalni.
- Sajnálom Naruto – nyögte a lány – jobb, ha haza mész – azzal megfogta a karját, és kituszkolta az ajtón. – ha jobban vagy, majd hívj fel – meg sem várva a választ, bezárta az ajtót.
A lány arcára valami fura arckifejezés ült ki, és percekig ácsorgott egyben, közben motyogott is valamit, de Sasuke nem értett belőle egy mukkot sem. Pedig szívesen meghallgatta volna a lányt, hogy vajon miről tanakodik magában. Mi a véleménye Narutoról, meg az előbbi jelenetéről, de legalább nem derült ki az igazság. Mert akkor most tuti nem lenne ilyen nyugodt a hangulat, már ha ez nevezhető így.
A lány egy mosolyt erőltette magára, majd a fiúhoz sétált s megvakarta a fejecskéjét, amit Sasuke megint jó szívvel fogadott. Tetszett neki az érintés, még ha Sakura volt is az, aki ilyes fajtaérzést váltott ki belőle. Ezt is a macskává változásának tulajdonította. Normál esetben nem engedné neki, hogy megérintse, nem hogy még simogassa is.
- Bocsánat, amiért Naruto így viselkedett. Nem tudom mi ütött belé – motyogta azt remélve, hogy majd megérti, amit mond. – de vajon mi ütött belé? – tanakodott továbbra is. - Na, mindegy. – állt fel hirtelen. – csak lenyugszik. – azzal elindult, hogy elvégezze az aznapi dolgait.
Mivel Sasuke ilyen testben nem tudott mit csinálni, inkább elindult feltérképezni az ideiglenes lakhelyét. A bejárat egy kisebb folyósóra nyílt, aminek a jobb oldalán volt egy beépített szekrény, ahol biztosan a kabátokat és a cipőket tárolta. Ezzel szemben a baldalon volt egy tükör felakasztva a falra. Szinte látta lelki szemei előtt, ahogy a lány még az indulás előtt gondosan végig méri magát benne, hogy minden rendben van-e a külsejét illetően. Megeresztett egy mosolyt, ami önmagát is meglepte. Nem volt hozzászokva az ilyes fajta reakciókhoz, de nem törődött vele sokáig, tovább ment.
Az előszobából nyílt a nappali, aminek a jobb oldala egybe volt építve a konyhával. Talán ez lehetett az egész lakásban a legnagyobb helyiség. A konyha résznél a szekrények fél u alakban helyezkedtek el, a falra is polcok voltak felszerelve, amik minden féle edényekkel, poharakkal, fűszerekkel voltak telis tele. Konkrét asztal nem volt, az étkezést leginkább a pulton lehetett elvégezni, ahol székek voltak elhelyezve.
Ez előtt egy kisebb kanapé húzódott, előtte egy kis üvegasztallal, és egy tv-vel. A baloldalt szobák nyíltak. Az legelsőhöz sétált, és óvatosan belökte. Az ajtó nyikorgás kíséretében kitárult. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy ez a lány szobája. A falak halovány rózsaszínben pompáztak, a függöny virágmintás volt. A szoba legnagyobb részét az ágy foglalta el, ami telis tele volt párnákkal, és egy gondosan leterített világos lila ágyneművel. Ennek a végén volt egy ládika, az ágy mellette pedig egy éjjeli szekrény, amin egy fotó volt, és egy lámpa. Az ággyal szemben helyezkedett el egy nagyobb szekrény, rajta egy hozzá illő tükörrel. A két oldalát ruhásszekrények fogták közre. A falakat szintén képeket, fotók díszítették. Némelyiken a lány, de a legtöbben a szülei, na meg a barátai voltak. Egy-kettőn még magát is fellelte, csak azt nem tudta, hogy azok a képek mikor készültek, mert egyiken se nézett a kamerába. És volt ott még egy ajtó is.
- Nocsak, megtaláltad a szobám? – lépett mögé Sakura nevetve, majd megpaskolta Sasuke fejét. – ez az én menedékhelyem, hogy tetszik? – szemei vígan csillogtak, valami nagyon feldobhatta.
Sasuke erre a kérdésre nem igazán tudott mit válaszolni, de nem is volt értelme, hisz a lány úgy sem érette volna, mit mond. Csak figyelte, ahogy ide-oda cikázik a szobában. Valamiért megnyugtatta őt.
- Megyek kiteregetni, aztán lassan neki állok vacsit csinálni – állt meg a cica előtt – Ramen megfelel? Vagy csináljak mást?
Sasuke biccentett a fejével jelezve, hogy nincs ellenére a ramen. Igazából nem volt a kedvence, de nem akart még több gondot okozni neki, így inkább elfogadja, ha már ennyire próbál oda figyelni rá.
Míg Sakura neki állt elkészíteni a levest, addig Sasuke a nappaliban lévő kanapén heverészett. Jobb dolga amúgy sem volt, csak fetrengett. Aztán egy idő után csak annyit észlelt, hogy a szemei lassacskán lecsukódnak, és mély álomba zuhan.
A Haruno lány lelkesen állt neki az étel elkészítésének. Feltette a vizet forrni, majd lassacskán beletette a tésztát. Narutoval ellentétben ő sose szerette agyon fűszerezni, és mindennel felturbózni, maradt a sima hagyományosnál, amivel amúgy sem volt túl sok baj, és hamar el is készíthető. Miután kész lett mind két adag, átöntötte őket egy-egy edénybe, és a pultra tette őket.
Halkan a kanapéhoz sétált és mosolyogva figyelte, ahogy új kedvence mély álomba burkolódzik. Hosszú percekig bámulta, nem volt szíve felébreszteni őt. Valami különös érzés járta át, de nem tudta hova tenni azt. Volt valami abban a cicusban, ami miatt a lelke nagyon nem akart megnyugodni, talán Naruto nem véletlenül hisztizett ennyit. Meg kellett volna hallgatnia, de már késő volt, majd holnap beszél vele.
Megunva az ácsorgást, visszasétált a pulthoz és neki állt el fogyasztani az ételt. Közben Sasuke is felébredt, és magához képest lelkesen ette meg a Sakura által készített vacsorát. És meg kellett mondani, a lány aztán tudott főzni. A fiatal Uchiha csak most fogta fel, hogy valójában milyen keveset is tud a csapat egyetlen női tagjáról, aki évek óta szerelmes belé. Annyi minden volt, amiről nem tudott, és talán még egy kicsit érdekelni is kezdte a lány.
Azonban per pillanat nem volt olyan állapotban, hogy bármiről is faggatózzon, meg nem is volt rá jellemző, hogy egyáltalán érdeklődjön ilyen dolgok iránt. Talán, ha egy kicsit több időt töltene vele, és nem lökné el állandóan, javulhatna a kapcsolatuk, bár félő volt, hogy részéről ez nem menne olyan könnyedén. De az élet már csak ilyen. Folyton akadályba ütközik az ember. Egyszer talán ez is megoldódik valahogy. Addig is csendben tűr, és igyekszik minél kevesebb problémát okozni a többieknek.
- Látom fáradt vagy – zökkentette ki a lány a gondolataiból. – gyere, mennyünk aludni - azzal megfogta a cicát, és az ágyára helyezte.
Sasuke fura pillantásokkal méregette a pizsamába bújt Sakurát, akinek szemei vígan csillogtak. Nem akartra leszólni a lányt, de ez még is csak túlzás volt. Az egy dolog, hogy hagyja magát emelgetni, meg ölelgetni, de hogy együtt is aludjanak? Na, nem. Ilyet nem kérhet tőle.
- Nyugodtan feküdj le, nem foglak bántani – végig simított a pihe-puha fejecskén, majd legyújtotta a villanyt.
Míg ő a takaróval bíbelődött, addig Sasuke magában vívódva próbált valami normális fekvő helyet találni magának. Nem mintha a lány ágyának lett volna bármi baja, de azért az együtt alvás még is csak sok volt, még ha Sakura nem is tudta, hogy ki ő valójában. Addig-addig gondolkodott, míg végül meg nem adta magát a fáradságnak, és el nem nyomta az álom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
