Mikor Sasuke meg érkezett négy napra rá az palotába minden fejes, lerohanta a panaszaival. Soha nem történt eddig ilyesmi a császári családba. Orochimaru és a többi személy, nem hogy kérte, inkább követelte, hogy beszéljen a feleségével. A palota urának egy perc pihenője sem volt, minél hamarabb elakarta simítani az ügyet. Be ment azonnal a hitveséhez, aki mindig nem bírt betelni a kislányával. 

Mikor észre vettem, hogy a férjem vissza tért, mérhetetlen boldogság járta át az egész testemet. Oly régen láttam már, nem győztem a napokat számolni a vissza térésének napjának. Eddig én vártam csak rá egymagam, de most már a kislányunkkal vártam. Sasuke-samának sokszor hozza úgy a sors, hogy hadjáratokba kell vonulnia, mivel csak ő képes győzelemre vezetni a seregét. Oda jött hozzám és átkarolt engem erős karjaival és forrócsókot nyomot a homlokomra. Majd a kislányukra nézet, aki nyugodtan aludt szépeket álmodva. Tsuki igazán nyugodt kisbaba volt éjszakánként is alig kelt fel. Kicsi kezecskéje a kimonómhoz simult. Sasuke-samának át adta a szerelmünk gyümölcsét, Tsuki himét. A férjem nem nagyon merte elvenni tőlem, hiszen olyan törékeny volt, attól félt, nehogy megszorítsa akaratlanul. Miközben áttettem a karjaiba a férjem rám nézet.

- Hallottam, hogy nem engeded, hogy más megszoptassa Tsukit. Sakura te nem császárnő vagy, nem viselkedhetsz úgy mint a paraszt nők, akik maguk etetik a gyermekeket.

- Nem engedem, hogy elvegyék tőle a lányunkat. Azt nem bírnám elviselni..., nem bánom, ha nem illendően viselkedek, hiszen jól tudom mik a szokások, de vállalom ezt Tsukiért. 

- Te se vagy kivétel a szabályoktól. Nem fogja senki sem elvenni tőled Tsukit, csak nem a te dolgod nevelni őt. Vannak ennél fontosabb dolgaid is.

Sasuke-sama szavai hideg zuhanyként értek. A legkevésbé sem számítottam, hogy ilyet fogok hallani tőle. Milyen anya lenne az olyan, aki hagyja, hogy a cselédek, udvarhölgyek neveljék a gyermekét. Engem is nagyon szigorúan neveltek, az anyám meg a dajkám, ezért nem akarom, hogy a lányomnak is átkeljen ezt élnie. Nekem mindig lesz időm a gyerekemre. Mindentől megvédem, nem engedem, hogy valaki ártson neki. De a férjem, teljesen érzéktelenül kezelte a kislányunk sorsát. Még egy halvány mosolyra sem méltatta az újszülött csöppséget, aki csak pár napos volt. Jó mostanra meg kellett volna szoknom, hogy a férjem nem egy vidám ember, mindig rideg, érzelemmentes néhányszor kegyetlen, mindenkinél elvárja azt, hogy úgy ugráljon ahogy fütyül. Sokszor nyersen tudtára agyra mindenkinek, hogy hozzá képest senkik, be kell valljam még velem szokott így viselkedni. Hittem, hogy amikor a kislányunk megszületik megenyhül és jobban kimutatja az érzéseit, de eddig nem ahhoz hasonlót sem tapasztaltam. 

 

Három nap elteltével Neji-sama meghívott minket, a kisebbik unokahúga, Hyuuga Hanabi 14 születésnapjára. Mivel még mindig nem nyertem vissza az erőmet, így nem mentem el, meg a kislányomat sem akartam magára hagyni a kegyetlen palotában, ahol a fejesek kedvük szerint csinálhatják amit akarnak. Mikor a férjem elhagyja a palotát a leggonoszabb és kapzsibb fejes veszi át a hatalmat, de oly annyira, mintha ő maga lenne a császár. Azon a napon mikor a férjem kisebb csapatával elment a Hyuuga palotában, gyertyával világítottam meg a sötét már-már hátborzongató folyósokat. Sűrű köd szállt le, hogy szinte az orromig sem láttam. Egyszer csak hangos női kiabálást hallottam a szolgáló lányok szobája felől. Nem tudtam mire vélni, ezért minden bátorságomat összeszedve mentem oda. A tolóajtók nem volt teljesen behúzva, pont akkora rést maradt, ahol belehetett kukucskálni. Amit ott láttam teljesen felkavart, s megrémisztett. A fejesek durván a szolgáló lányok akaratán kívül teszik magukévá őket. A szolgálólányok sírva ordítanak, hogy hagyják abba, de a fejesek mint a megveszett kutya úgy támadják őket erőszakosan. Néhányszor még meg is pofozzák szerencsétlen szolgálókat, ha már annyira ellenkeznek. Ezt nem lehetne nekik szabad csinálni, hiszen mindegyik fejesnek van felesége arról nem is beszélve, hogy a többségük már jócskán a 60-70-es éveiket tapossák. Mikor azon gondolkodtam, hogy mi tévő legyek, az fejes riadtan kiáltott fel. „ A császárné itt van!” Erre nem csak a fejesek riadtak fel, hanem én is, mert nem is gondoltam bele, hogy észre vehetnek. Gyorsan vissza sietem a rezidenciámhoz, ahol a kislányom a bölcsőben nyugton aludt. De nem sokkal rá, Orochimaru úr és Ukon törték rám. Olyan hangosan rontottak be, hogy Tsuki mentem sírni kezdett. Rögtön felvettem és magamhoz öleltem. 

- Öld meg Ukon mindkettőt!-adta ki parancsba Orochimaru, akinek már régóta nem tetszett, hogy a császárné miatt, a palota élet ennyire megváltozott. 

Ijedten kaptam fel a fejem, mikor Orochimaru parancsával egy másodperc sem kellett, mikor Ukon éles karját előrántotta és felém hasított. Épphogy csak eltudtam ugrani a támadása elől, s rögtön a menekülési út után néztem. Orochimaru az ajtónál volt, vagyis ott nem tudok átjutni, ezért a hátsó ajtóhoz szaladtam a rémültségtől síró kislányommal és kirohantam. Miközben futottam ki a palotából segítséget keresve, amikor két fáklyás katonát láttam meg, akik keresnek valakit. Megkönnyebbültem mikor láttam őket, hiszen akkor biztonságba vagyok, de amikor egyre közelebb értem feléjük, meghallottam, hogy valóban engem keresnek, de nem azért, hogy megvédjenek, hanem ellenkezőleg, hogy befejezzék Orochimaru parancsát. Elbújtam a boros hordok mögé s megnyugtattam a kislányomat, hogy nehogy ránk találjanak a sírása miatt. Mikor a két katona elment én rögvest a kapuhoz folytattam az utamat. Szerencsére gond nélkül kijutottam a palotából, de késő éjszaka volt, s hiába volt tavasz még esténként hideg volt. Nem tehetem más elindultam, mert tovább nem maradhattam a palotában. 

Hosszú ideje gyalogoltam az érdes durva talajon mezítláb, a kövek még felsebesítették a talpamat és a poros, homokos út meg bepiszkította. Csak egy vékony kimonót viseltem, ami nem védett meg annyira a hidegtől, de nem is magam miatt aggódtam, hanem a kislányomért. Ő is ilyen lenge öltözéket viselt, ezért magammal nem törődve megoldottam úgy, hogy ő semmiképpen ne fázzon meg. Kihalt utakon mentem végig a kislányommal csak a vadállatok hangját lehetett hallani. Egész éjszaka csak pihenést nem tartva gyalogoltam. Csak annyi pihenőt tartottam, ameddig a kislányomat megszoptattam. Hajnalban egy parasztasszony, aki a rizsföldeken dolgozott jött oda hozzám, mikor kimerültségemben letérdeltem. A parasztasszony kövér volt és izzadt volt, amiért a rizsföldeken dolgozott. Nem ismert engem mégis nem tétovázva a segíteni jött. 

- Asszonyom mégis mért járja erre az utakat párhetes kisbabával? Itt még a madár se jár, csak a nagyon szegény emberek dolgoznak itt, a földes úrnak. Ukon úr, nagyon rossz ember, csak 10 perc pihenőt tarthatunk kétszer egy nap, s utána egész nap megállás nélkül kell dolgoznunk, sőt még néhányszor az emberei korbáccsal is szoktak nekünk adni, ha nem dolgozunk jól vagy éppenséggel gyorsan.-mondta a nő, aki félve figyelte nehogy a rájuk figyelő őr észre vegye, hogy nincs a helyén. Sakura a név hallatán összerezzent. Ukon semmiképpen sem szerezhet tudomást arról, hogy itt van, mert akkor befejezné a parancsot. Az arcomon látta a nő az ijedtséget, ezért rákérdezett, hogy mért lettem hirtelen ennyire nyugtalan. Valamiért megbíztam ebbe a kedves 50-es éveibe járó nőben és elmeséltem dióhéjban neki a történetemet. A nőt egyáltalán nem érte váratlanul, hogy a császárné vagyok, mert a ruházatomból már előlátásra leszűrte, hogy nem akárki lehetek. A nő önzetlenül segített akart nekem, hogy eljussak a határhoz, ami már az Uzumaki család területe. Nem véletlenül akartam oda menni, hiszen ott éltem édesanyámmal addig, ameddig férjhez nem mentem. Tudtam, hogy Sasuke-sama ott rám fog találni. A nő elbújtatott addig, ameddig nem jött el az ideje a 10 perces szünetnek. Mikor szünet volt, kis idő elteltével, egy szamárral jelent meg, felültem a szürke felálló fülű szamárra, s elindultam a határ felé vele. A nőnek ezt soha nem fogom elfelejteni, gondoskodni fogok róla, hogy a férjem szabadítsa fel őt Ukon gonosz uralma alól. A szamáron könnyebb volt lovagolni, mint a lovakon, a kedves, szelíd csacsi szépen lassan nem sietve haladt. Végül is még is csak jobb egy szamár hátán ülve megtenni a hosszú utat, mint gyalog.

Súgó Még nincs hozzászólás.